Kiadó: Maxim Könyvkiadó
Oldalszám: 328 oldal
Megjelenés: 2015.
„A tizenhat éves Dan Crawfordnak a New Hampshire Egyetem nyári kurzusa esély az újrakezdésre. Csakhogy Dan érkezése után kiderül, hogy az egyetemi kollégium épületét felújítják, és a diákokat a nyomasztó Brookline kollégiumban szállásolják el, amely évekkel
korábban egy elmegyógyintézetnek adott otthont. Ráadásul nem is akármilyen betegeket kezeltek ott, kivétel nélkül mind pszichopata bűnöző volt. Dan hamar összeismerkedik a különc Jordannel, és Abbyvel, aki rögtön felkelti a fiú érdeklődését. Együtt
vágnak bele ebbe az izgalmas pár hétbe. Egy nap Dan és új barátai Brookline alagsorában felfedezik a bezárt épületszárny kanyargós, sötét folyosórendszerét, és nyugtalanító dolgokat tudnak meg arról, hogy mi zajlott egykor az intézet falain belül… Hamarosan az is kiderül,
hogy a hátborzongató intézmény több szállal is kötődik Danhez és a barátaihoz. És miközben lassan feltárulnak Brookline baljós múltjának titkai, egyre rémisztőbb események borzolják a kedélyeket. A rejtélyes balesetek és a tragikus halálesetek nemcsak táplálják a fiatalok
félelmét, hanem a kíváncsiságukat is ébren tartják…”
Nemcsak a borító, hanem a könyv egész külleme nagyon tetszett. Mind a fedőlap, mind pedig a regényben található fényképek jól visszaadták a mű hangulatát.
Már most tudom, hogy el fogom olvasni a folytatást, mert egy könyvsorozat első részét tartom a kezemben,aminek eredményeképp kicsit olyan érzésem volt a regény végén, mintha egy félbehagyott történetet olvastam volna el. Mondjuk az ilyen jellegű elbeszéléseknél be kéne tiltani, hogy szériát készítsenek belőle,mert engem például folyamatosan hajt a vágy, hogy mi miért történt, ki kicsoda és egyáltalán hogyan lehetségesek ezek az események, amik történtek.
Tulajdonképpen titkok sokasága volt szinte az első oldaltól kezdve a mű. A szereplőktől kezdve a Brookline kollégiumig. Mindenki titkolt valamit, a kollégium múltja tele volt talánnyal, még azt sem tartom kizártnak, hogy a tanárok sem fedték fel valódi énjüket, a falubeliekkel egyetemben.
Az írónőnek egy olyan elbeszélést sikerült megírnia, ami elég hátborzongatóra sikeredett, (de szerintem még nyugodtan lehet este is olvasni 🙂 ) . Sikerült elérnie, hogy a könyv, például nálam, folyamatosan olvasási kényszert szült, és egész nap a történetre gondoljak.
Ami viszont csalódás volt számomra, az, hogy ennyire kevés rejtély megoldására került sor, és a befejezés is csak egy olyan mozzanat volt, ami nem magyarázott meg igazából semmit, csak egy izgalmas fejezet a regény végén.
Alig várom a folytatást!
Madeleine Roux: Asylum - A bolyongó lélek
