Lauren Oliver: Tünékeny lányok

Kiadó: Ciceró / Talentum
Oldalszám: 360 oldal
Megjelenés: 2016.

“Dara és Nick korábban elválaszthatatlanok voltak ? azelőtt, hogy Dara csókolózott Parkerrel, azelőtt, hogy Nicknek le kellett mondania a legjobb barátjáról, és a baleset előtt, ami összeroncsolta Dara gyönyörű arcát. Azóta a lánytestvérek, akik korábban olyan közel álltak egymáshoz, egyetlen szót sem váltanak. Nick egy pillanat alatt elvesztett mindent, és feltett szándéka a nyár folyamán visszaszerezni, amit lehet.
Darának azonban más tervei vannak. Amikor a születésnapján eltűnik, Nick azt hiszi, csak játszik vele. Ám egy másik lány, a kilencéves Madeleine Snow is eltűnt és mivel Nickben egyre erősebb a meggyőződés, hogy a két eset összefügg egymással, húga keresésére indul.
Ebben a lebilincselően izgalmas regényben a Delírium-trilógia és a Mielőtt elmegyek írója, Lauren Oliver olyan világot alkotott meg, ahol a cselszövés, a veszteség és a sejtelem összefonódik, és érzékeny részletekkel kirajzolja két önmagát és egymást kereső testvér életútját.”

Próbálom reálisan látni és leírni Nektek a véleményem a könyvről, de most fejeztem be és teljes mértékben a hatása alatt állok.

Az az igazság, hogy nekem ez a könyv 10/10.

Akkor le is írom, miért: 🙂

A borító nagyon találó, a címmel abszolút összhangban van, de így utólag azt kell, hogy mondjam a történettel is 🙂

Amikor el kezdtem olvasni a regényt nem voltak különösebb elvárásaim, arra gondoltam, hogy két testvér viszályát látom majd leírva, egy kis könnyű “nyomozósdival”.

Sokáig ebben a hitben éltem, aztán hirtelen komolyabbá vált a történet, és úgy érzem a szerző elvitt egy teljesen más irányba, és már valami teljesen másról szól a mű. Viszont ezt az irányt nagyon élveztem, mert izgalmas volt a sztori, és teljesen kiszámíthatatlan.

Folyamatosan voltak az elbeszélésben kisebb fordulatok, de valahogy nem szóltak nagyot. Aztán egyszer csak, mintha egy többszörösen becsomagolt ajándékot nyitnánk ki, úgy tárult elénk lapról lapra az igazi történet.

Innentől kezdve minden oldal szinte egy fordulat volt, miközben folyamatosan azon gondolkoztam, hogy a különböző eseményekre utalás, vagy azok előjelei, miért nem tűntek fel eddig, olvasás közben.

Letaglózott a mű, de nemcsak a történet, hanem az írónő stílusa is. Egészen biztos, hogy olvasni fogok még tőle, mert kezd a kedvenceim közé emelkedni.

Lauren Oliver: Tünékeny lányok

Lauren Oliver: Tünékeny lányok
100

Borító

10/10

    Író

    10/10

      Történet

      10/10

        Karakterek

        10/10

          Kiszámíthatatlanság

          10/10
            Címke: , , , , , ,
            előző bejegyzés következő bejegyzés

            Vélemény, hozzászólás?

            Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

            20 + 6 =

            0 shares