Eddig csak egyszer olvastam gyerekkönyvet, a Titkos kertet, de az egyik legmeghatározóbb olvasmányom volt, imádtam minden sorát. Meggyőződésem, hogy gyerekeknek szóló könyveket sokkal nehezebb írni, mivel speciális nyelvezetet és történetvezetést igényel. Ezért aztán nagy örömmel láttam neki Fiala Borcsa: Balatoni nyomozás című ifjúsági regényének. A könyv azért is felkeltette az érdeklődésemet, mert a Balaton-felvidéken, a Káli-medencében játszódik, így reméltem, ízelítőt kapok az ottani tájból, életérzésből, hangulatból. Nem csalódtam.
A Balatoni nyomozástól pontosan azt kaptam, amit vártam, sőt sokkal többet. A regény gazdag nyelvezettel íródott, amelyet élvezet olvasni, külön tetszett, hogy az írónő nagy érzékenységgel nyúlt a történethez. Krisztit például a szülei nem ítélik el az egyébként számomra is néha idegesítő viselkedéséért, hanem szeretettel elfogadják és türelemmel viselik a megpróbáltatásaikat, a nagymama pedig zseniális tervet készít a kislány energiáinak levezetésére. Amit pedig aktív kutyásként feltétlen ki szeretnék emelni és nagyon fontosnak tartok, hogy az írónő belecsempészi a könyvbe a jó gazdivá válás és a jó kutyává képzés alapvetető feltételét: Egy kutyával naponta több órát kell foglalkozni. Sajnos ezt sok felnőtt sem tudja, vagy nem érdekli, így elengedhetetlen, hogy már gyerekkorban megtanulják ezt a kis gazdik.
A regény szerintem egy tökéletesen felépített és átgondolt gyermekeknek szóló irodalom, tele érdekes információkkal, kalandokkal és tanításokkal, a végén pedig nem várt, szívet melengető fordulatot hoz. De véleményem szerint a felnőttek számára is érdekes, elgondolkodtató olvasmány. Egy szó, mint száz, én nagyon imádtam, a bakancslistámra fel is került, hogy szeretném bebarangolni én is a Káli-medencét, de addig is jár az öt csillag az írónőnek és a Balatoni nyomozásnak!
Kiadó: Kolibri Kiadó
Kiadás éve: 2019
Oldalak száma: 268 oldal
Egy régi faládikóban rejtőző térkép…
Egy titkosírással írt üzenet…
Egy tetovált nagymama, aki kiszuperált cirkuszi kocsival járja a Balaton-felvidéket…
Ki ne vágyna egy duplán rejtélyes nyárra?
Krisztinek és Hubának különféle kódokat és találós kérdéseket kell megfejtenie, hogy rábukkanjon a kincsre. De eközben egy valódi bűnszövetkezet is dolgozik a Balaton-partján: pénztárcák és ékszerek tűnnek el mindenhonnan…
Vajon milyen kincs várja Krisztiéket az út végén? És sikerül-e közben leleplezniük a tolvajokat is?
Nyomozz Te is velünk! Bejárjuk többek közt Révfülöpöt, a Folly Arborétumot és Hegyestűt, megkeressük a mindszentkállai titkos lépcsőt és bekukkantunk Csobánc várába is…