Currently Browsing: horror

AMY PLUM: Álomcsapda (Álomcsapda 1.)

Adott egy kísérlet, melyben hét, 20 éven aluli, alvásproblémával küzdő beteg vesz részt. Épp hogy elaltatják őket, áramszünet következik be a laborba. Ez a pár perc pedig bőven elég ahhoz, hogy ne lehessen felébreszteni egyiküket sem. A fiatalok egy különös helyre, egyfajta közös álomvilágba jutnak. Teljesen tanácstalanok, nem emlékeznek semmire, össze vannak zavarodva. Egy biztos: […]

tovább...

ANIA AHLBORN: És ​bebújt az ördög

“A ​tizenkét éves Jude Brighton három napja tűnt el, és annak dacára, hogy az oregoni Deer Valley rendőrsége és lakói mindent megtesznek azért, hogy megtalálják, az emberek kezdik feladni a reményt. Tudják, hogy az első negyvennyolc óra döntő fontosságú, és miután letelik, fel kell készülni a legrosszabbra. Gyerek létére Stevie is tudja, hogy ez így […]

tovább...

S.L. Grey: Az apartman

“Sokkoló ​történet egy házaspárról, akiknek a párizsi nyaralása rémálommá válik  Mark és Steph boldogan él Fokvárosban a lányukkal, egy nap azonban símaszkos emberek törnek rájuk az otthonukban, és bár szerencsére fizikálisan nem bántalmazzák őket, de olyan lelki sérülést okoznak, amiből képtelenek egyhamar felépülni. Az egyik barátjuk külföldi nyaralást javasol egy népszerű lakáscserés applikáció használatával, és […]

tovább...

NICK CUTTER: A szekta

“A Mélység és A falka James Herbert-díjas szerzőjének rémtörténete egy új-mexikói szektáról, melynek tagjait egy sötét erő tartja halálos rettegésben. Egy fiatal nő látszólag egyszerű feladattal bíz meg három zsoldost. Meg kell találniuk az unokaöccsét, akit az apja vélhetően az akarata ellenére vitt magával Little Heavenbe, az új-mexikói hegyek között megbúvó, világtól elzárt közösségbe. Miután a zsoldosok megérkeznek a […]

tovább...

EZEKIEL BOONE: Kirajzás

“A ​perui dzsungel mélyén egy fekete, gyorsan haladó áradat elnyel egy amerikai turistát. Több ezer kilométerrel odébb Minneapolisban egy FBI ügynök egy repülőgép-katasztrófa maradványait vizsgálva ijesztő felfedezést tesz. Az indiai Kanpurban szokatlan szeizmikus mintákat észlelnek egy földrengések előrejelzésével foglalkozó laborban. A kínai kormány balesetnek álcázva atomrobbantást végez az ország egy elszigetelt régiójában. A Washingtoni Egyetemre […]

tovább...

Archívum

Címkék