Currently Browsing: Könyvajánlók
Már a megjelenése előtt felfigyeltem Az első hazugság című könyvre és megint csak azt kell mondanom, hogy ez a regény is a megfelelő időben érkezett. Semmi gyilkosos, nyomozásos sztorihoz nem volt kedvem, se a romantikus regények nem hoztak most lázba, úgyhogy nagyon megörültem ennek az elbeszélésnek. A történet középpontjában Evie Porter áll, akinek látszólag mindene […]
Nagyon erős igaz történeten alapuló dokumentumregény az oszázs gyilkosságokról és az FBI születéséről, és arról, hogy milyen szintű gonoszsággal járhat az emberi mohóság. Az 1920-as években az Oklahomában élő oszázs törzs volt a világ leggazdagabb népe, amikor egy olyan területre száműzték őket már sokadszor, ami alatt, mint utóbb kiderült fekete arany, vagyis rendkívüli mennyiségű és […]
Bizarr és egyben egy rendkívül aranyos történet, ami teljesen elvarázsolt engem, szinte egy szusszra elolvastam az egész könyvet. Sokkal több, mint egy kortárs szellemes szerelmi románc. A címe pedig telitalálat. Florence Day saját kötete sikertelenségét követően valahogy oda jut, hogy egy híres romantikus szerző szellemírója lesz. Még egy kiadásra van szerződése, de egy nagy szakítást […]
Nagyon nehéz nem elfogulatlanul írnom erről a könyvről, de próbálom visszafogni magam. Elöljáróban annyit, hogy számomra ez a regény az abszolút telitalálat! Minden benne van, ami nekem izgalmassá és letehetetlenné tesz egy könyvet: boszorkányok, vikingek, remek történetvezetés, izgalmas karakterek, mágia, történelem. De kezdjük az elején. A történet a 900-as évek Norvégiájában játszódik a viking korszakban. […]