Szeretem a jó krimiket és a francia miliő is közel áll hozzám. Ezért aztán nagyon megtetszett a Halál Bretagne-ban fülszövege.
A történet röviden annyi, hogy van egy elég magának való, mogorva rendőrfelügyelő, Georges Dupin, akit valamiféle viselkedésbeli problémák miatt Párizsból Bretagne-ban száműz a francia rendőrség. Dupin épp a reggeli kávéját fogyasztja békésen, amikor megcsörren a telefonja és kiderül, hogy a szomszédos festői település, Pont-Aven egyik ikonikus szállodájának igazgatóját holtan találták.
Dupin felügyelő azonnal a helyszínre siet és kétség sem merül fel, hogy a 94 éves Pierre-Louis Pennec-et meggyilkolták. Figyelemmel arra, hogy a Pont-Aven-i felügyelő épp szabadságon van, ezért Dupinnak kell lefolytatnia a nyomozást, amely eleinte teljes kudarcnak tűnik.
Őszintén szólva nem is a nyomozás vagy a történet, sokkal inkább az atmoszféra volt az, ami megfogott. Tökéletesen magam elé tudtam képzelni a festői Pont-Aven városát, szinte hallottam a tenger felé zúduló folyók hangját és a vad, mégis gyönyörű Bretagne-i vidéket. A szerző leírásai és ábrázolásai fantasztikusak. Amit kicsit hiányoltam, hogy kevéssé ismertük meg Dupin felügyelőt, azon kívül, hogy rengeteg kávét fogyaszt. Én speciel azt se tudtam elképzelni, hogy néz ki. De mivel ez egy sorozat első kötete, remélem a továbbiakban erre is sor kerül majd.
Kiadó: General Press
Kiadás éve: 2022
Oldalak száma: 288
Fordította: Csősz Norbert
Egy rejtélyes gyilkosság, családi titkok és egy zavarba ejtő talány
Georges Dupint, a zsémbes, párizsi születésű, koffeinfüggő felügyelőt egy reggel a croissant-ja és a kávéja mellől rángatják el egy furcsa gyilkossághoz. Az áldozat a kilencvenegy éves szállodatulajdonos, Pierre-Louis Pennec, akit az étterme padlóján találnak vérbe fagyva. A gyilkosság hatalmas port kavar a békés, bretagne-i kisvárosban, Pont-Avenben, ahol mindenki ismer mindenkit, és látszólag soha semmi sem történik. Ám amikor Dupin elkezdi felfejteni az ügy szálait, évtizedes titkok és elhallgatás szövevényes hálójára bukkan, és rájön, hogy az idilli városkában senki és semmi nem az, akinek és aminek látszik.
A Halál Bretagne-ban egy különleges hangulatú, kifinomult bűnügyi regény, tele a breton konyha ínycsiklandó különlegességeivel, az Atlanti-óceán felől fújó szél illatával, fanyar humorral és meglepő fordulatokkal.