Egészen más világ, más felfogás, más értékrendek. Jó olvasni, segít átértékelni azt, ami ma megadatott. Lebilincselő történet két fiatalról, akik nem is ismerték egymást, mikor összeházasodtak.

Ó Péter jómódú borkereskedő szeretné minél hamarabb férjhez adni lányát, aki hazakerült a kalastromi tartózkodás után, ezért felad egy hirdetést. Az apa választása a festőművész-újságíró Balogh Csabára esik, akinek sürgősen pénzre van szüksége. A kényszer szülte házasság miatt, a két fiatal megegyezik egymással. Azonban folyamatos félreértésekbe botlanak, így a végén már annyira összekuszálódnak a szálak, hogy az utolsó pillanatokig izgulhatunk értük, hogy ebből vajon mi fog kisülni.

Tulajdonképpen két jólelkű fiatal lassan kibontakozó szerelméről szól. Nagyon aranyos, lélekmelengető az egész történet, amiben a jó értelemben vett naivitás is jelen van. Ne felejtsük el, hogy abban a korban járunk, amikor még nem létezett az internet, sőt a könyvek sem voltak olyan könnyen elérhetőek. Hogyan is felejthetnénk el, hiszen a nyelvezet, a sokszor érthetetlen szituációk, folyamatosan figyelmeztetnek rá.

Hihetetlen, hogy ilyen az 1910-es évek Magyarországán megtörténhetett, jó ez csak egy regény, de általában azok a legjobb könyvek, mikor az író a a mindennapokból merít inspirációt. Valóban így is történt, ugyanis „1918 körül új „műfaj” bukkant fel a pesti lapok hasábjain: a házassági hirdetés. Ez ihlette meg Gárdonyit is,…” Örülök, hogy nem ebbe a korba születtem, bár ennek is meg van a szépsége a maga egyszerűségével, letisztultságával.

A szereplők különlegesek, árnyaltak. 2022-ben olvasva a könyvet, a mű tájkép is, a kalastrom vagy éppen a Münchenben élő művészek mindennapjairól, a polgári családi életről, az 1900-as évek szerelmi ügyeiről. A mai kor olvasójának megmutatja, hogy bár sokkal egyszerűbb és lassabb volt az élet, egyáltalán nem könnyebb, sőt ennek a kornak is meg voltak a maga nehézségei.

Összességében nagyon szépen megkomponált olvasmány volt, de a vége sajnos olyan gyors, és hirtelen, hogy nehéz elengedni félig lezártan, ennek ellenére tetszett, és ajánlom nektek, ha egy kis lelki fröccsre vágytok.


Kiadó: Scolar
Újra kiadás éve: 2021
Oldalak száma: 408 oldal
Illusztrálta: Nagy Norbert

Minden ​egy hirdetéssel kezdődött: Férjhez adnám a lányomat művelt fiatalemberhez, akinek foglalkozása vagy hivatala hacsak kissé is úri, de nem iszákos, nem kártyás és ép, egészséges. A lányom móringja most 300 ezer korona készpénzben. Később örökség ennél is nagyobb, talán milliókra is rúgó.
A szabados életet élő Ó Péter borkereskedő mielőbb szeretne megszabadulni a zárdából nemrég hazatért lányától. A pénz nem számít, így elhatározza, hogy a jelentékeny hozomány ígéretével kerít férjet Ida számára. Jönnek is a kérők tucatszám: villás bajszú katonatisztek, cilinderes fiatal- és kevésbé fiatal emberek. Az apa választása a festőművész-újságíró Balogh Csabára esik, akinek sürgősen pénzre van szüksége. A kényszer szülte házasság szigorúan üzleti alapokon köttetik – az esküvő előtt Ida és Csaba megfogadja: a külvilág felé eljátsszák a boldog ifjú párt, míg egymás számára idegenek maradnak, és egy év elteltével megszabadulnak kötelékeiktől. A fiatalok ártatlan titkokkal terhelt múltja számos félreértéshez vezet, ígéretüket azonban egyre nehezebb megtartaniuk.
1918 körül új „műfaj” bukkant fel a pesti lapok hasábjain: a házassági hirdetés. Ez ihlette meg Gárdonyit is, aki 1920-ra megírta ezt a lélekmelengető regényt két tiszta szívű, egymásra szemérmesen pillantgató fiatal lassan kibontakozó szerelméről.

 

 

Tags: 1910-es évek, család regény, gárdonyi géza, ida regénye, lélektani regény, libri könyvkiadó, romantikus

Kapcsolódó bejegyzések

előző bejegyzés következő bejegyzés

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

négy × 3 =

0 shares

Archívum

Címkék