Nehéz dió volt nekem A szőlő édes íze. Nem olyan értelemben, hogy bonyolult lett volna követni a cselekményt vagy a lírai leírásokat, hanem úgy, hogy túlzónak éreztem a lírai vonalat. A végére azonban egészen megváltozott a véleményem.
Lila, Henry és Abigail édesanyja szokatlan körülmények között elhalálozik. A hírre Lila és Henry hazautazik a déli Wesleyenbe, otthon maradt testvérükhöz, de a furcsaságok itt nem érnek véget. A mindig is rivaldafényben fürdő Geneva valamilyen okból arról végrendelkezik, hogy nem kér egyházi temetést. Ezután kiderül, hogy az édesanyjuk azt is eltitkolta a gyerekek elől, hogy mennyire súlyos beteg. Így a három testvér kutatásba kezd, és olyan titokra bukkan, ami megrengeti egész múltjukat. Újabb és újabb felfedezésekre indulnak, és amit találnak, az örökre megváltoztatja mindannyiuk életét.
Az elején nagyon nem szerettem ezt a könyvet, ahogy írtam is korábban a túlzó, sokszor fél oldalas lírai mondatok miatt, de aztán egészen megszoktam, és rájöttem, hogy ez ízlés kérdése, így el kell vonatkoztatnom tőle. Azért választottam ki a szőlő édes ízét, mert szeretem a kifinomult leírásokat, a részleteket is a könyvekben, de Pamela Terry stílusa nekem túl sok volt. A hasonlatokat nem tudtam igazán magaménak érezni, számtalanszor előkerült benne az „olyan, mint…” kezdetű mondat. Azon is gondolkoztam olvasás közben, hogy talán engem szippantott be mostanában túlságosan ez a mai rohanó világ. Néha átlapoztam már a leírásokat, mert haladni akartam vele. Mentségemre legyen mondva, a cselekmény véleményem szerint nagyon kevés volt ebben a könyvben, tehát értem, hogy lírai akart lenni, de e mellé nem ártott volna némivel több történés.
Ami pedig egyenesen kiborított az a vége volt, ugyanis egy 5 oldalas epilógusba lett lezárva. Ezen az 5 oldalon olyan sok minden történt, mint majdnem az egész könyvben, ráadásul ez az a rész – tudjátok – amiről olyan szívesen olvasna többet az ember, de egyszer csak a köszönetnyilvánítás jelenik meg.
Mégis megváltozott a véleményem az utolsó lapokhoz érve. Mikor letettem a könyvet elméláztam, vajon milyen is volt ez a regény számomra. A megdöbbentő fordulat és az empátia miatt igenis tetszett, mert jó volt a mondanivalója, betekintést nyújtott az akkori amerikai dél világba, az emberek elmaradott gondolkodásmódjába, ezenkívül több dologra is ráébresztett, így sokáig velem maradt még.
Kiadó: Next21 Kiadó
Kiadás éve: 2021
Oldalak száma: 348 oldal
Fordította: Lévai Márta
Az igaz szerelem mindent túlél.
„Megindító regény, amelyben az amerikai Dél elevenedik meg. Az Ahol a folyami rákok énekelnek rajongóinak. Emlékezetes történet, amely még sokáig velünk marad.” – Susan Wiggs, A tóparti történetek sorozat #1 New York Times bestsellerszerzőjétől
Lila Bruce Breedlove igazán soha nem érezte otthon magát szülővárosában, Wesleyanben – különösen nem édesapja korai halála után. Hiszen Lila akkor még csak kislány volt. Gimnázium után ő is és a fivére, Henry is északra mentek, élték a saját életüket. A húguk, Abigail ellenben otthon maradt, hogy támogassa erős, beszédes, kicsattanó és végtelenül szeretetteljes édesanyjukat. A szívük mélyén Lila és Henry mindig is tudták, hogy egyszer még napirendre fog kerülni a gyerekkorral és kisvárosukkal. Amikor idős édesanyjuk hirtelen – és gyanús körülmények között – életét veszti a ház mögötti szőlőlugasban, Lila és Henry hazautaznak. Miközben Geneva halálának körülményeit vizsgálják, döbbenetes titkokra derül fény. Ezek alapjaiban rengetik meg a család múltját, további kutakodásra késztetve őket, ami által további életük egészen más irányt vesz.
