BRIGITTE RIEBE: Csodás idők – Berlin nővérei II.

Nagyon kedvelem Brigitte Riebe könyveit, jó párat olvastam már közülük, amelyek mindig fordulatos, történelmi témájú, csipetnyi romantikával megfűszerezett regények. Azaz tökéletes olvasmányok nyaraláshoz, téli bekuckózáshoz, vagy amikor egyszerűen csak valami könnyed, de izgalmas könyvet olvasnánk kikapcsolódásként.

A Csodás idők, egy regénysorozat második kötete, és mivel az első könyv, Az újrakezdés nagyon tetszett, ezért örömmel vettem kezembe a folytatást, sajnos azonban számomra csalódás volt. Sokat gondolkoztam azóta, hogy miért is nem tetszett, és rájöttem, hogy azért, mert Brigitte Riebe regényeit főleg a történelmi háttér, valamint az izgalmas cselekmény miatt kedvelem leginkább, ez a könyv viszont számomra sokkal inkább egy romantikus, mint történelmi regény volt, így egyáltalán nem hasonlított az előző kötetre.

Kicsit olyan érzésem volt olvasás közben, mint aki lelkileg egy tonic-ra készül, de szénsavas ásványvizet kap helyette. Míg az első könyvben beleláthattunk a II. világháború és az azt követő évek élethű megpróbáltatásaiba, a Csodás idők-ben már számomra keveset kaptunk az ötvenes évekbeli Németország hangulatából, a hangsúly itt a szerelmi csalódásokon, a magánéleti kihívásokon és a romantikus szálakon volt. Bevallom, kicsit olyan érzésem volt mindvégig, mintha egy véget nem érő romantikus sorozatot néznék a televízióban. Biztosan megvan ennek is a varázsa azok körében, akik ezt a műfajt kedvelik, de én nem tartozom közéjük. De abban is biztos vagyok, hogy anyukámnak például nagyon tetszene ez a könyv. 

A történet voltaképpen az előző kötetből megismert szereplők életének folytatása némi, de tényleg csak némi betekintést adva abba, hogyan lehetett németként továbbélni a II. világháború után. Maga a sztori egyébként igen hangulatosan van megírva, és az írónő meglepően jó humort is el-el rejtett a sorok között.

Összefoglalva tehát nekem ez az első Brigitte Riebe könyv, ami annyira nem tetszett, főleg Az újrakezdés után, de aki szereti a hosszú, romantikus történeteket, annak elképzelhető, hogy tetszeni fog, mivel mind szerelemben, mind csalódásban és minden egyéb műfaji sajátosságban bővelkedik ahhoz, hogy kellemes kikapcsolódást nyújtson a rajongóknak lusta nyári napokon a szabadság alatt.


Kiadó: General Press
Kiadás éve: 2020
Oldalak száma: 436
Fordította: Csősz Róbert

Az ​életet táncolni kell!

Berlin, 1952. Miközben nővére, Rike a berlini család luxusáruházának igazgatásában találja meg a hivatását, Silvie a második világháború vészterhes évei után csak egyetlen dolgot akar: élvezni az életet. Az önmegvalósítás útjára lépve pedig a családi vállalkozás helyett olyan karriert épít, amire mindig is vágyott – riporter lesz a nyugat-berlini rádiónál. Hamarosan azonban rádöbben, hogy ez nem elég a boldogsághoz. A magánéletében ugyanis nem olyan sikeres, mint a munkában, és a harmincadik születésnapjához közeledve nem érti, miért nem találta még meg az igazit. Ekkor a benne dúló szenvedély egy olyan férfi karjába űzi, aki hozzá hasonlóan habzsolja az életet. Amikor pedig viharfelhők kezdenek gyülekezni a családi áruház felett, Silvie-nek át kell gondolnia az övéihez és az élethez való viszonyát, és rá kell jönnie, mi is az, amire valójában vágyik. De vajon sikerül-e megtalálnia az egyensúlyt a munka és a család között, és elindul-e a boldogság felé vezető úton?

Az ötvenes években játszódó nagy sikerű családregény-trilógia második részében folytatódik a Thalheim család fordulatokban gazdag története.

Tags: 2020, brigitte riebe, csodás idők, general press kiadó, romantikus

Kapcsolódó bejegyzések

előző bejegyzés következő bejegyzés

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

3 × 4 =

0 shares

Archívum

Címkék