BORSA BROWN: Gyalázat ​és szerelem (Gyalázat 3.)

Nagyon vártam már ennek a trilógiának a befejező részét, de sajnos azt kell, hogy mondjam, az első két könyvhöz képest csalódás volt.

SPOILER!
A történetet továbbra is három nézőpontból – Dorothy, Samuel, Gregory – kísérhettük figyelemmel. Dorothy életének történései nem okoztak igazán meglepetést, egy cselekedete volt, ami megdöbbentett és annak a következményei jelentették az igazi fordulatot a cselekményben, mégis valahogy egyértelmű volt ennek a fordulatnak is a kimenetele. Samuel tetteivel megreformálta a közösséget, döntései, határozottsága Dorothy életét is nagyban befolyásolták. Ahhoz képest, hogy Samuel az első könyvben, a Gyalázat és hitben, nem volt annyira szimpatikus, mostanra teljesen megkedveltem, Gregoryt megelőzve, mondhatni kedvenc szereplőm lett.

Az első két regényben – Gyalázat és hit ill. Gyalázat és szenvedély – egy amish közösségen keresztül megismerkedhettünk ennek a rejtett világnak a szabályaival, hagyományaival, egy kívülálló – Gregory – gondolatai az átlagember vélekedését mutatta be az amishokról. Ebben az elbeszélésben pedig inkább azt éreztem, hogy a hangsúly főleg a szerelemen, annak erején ill.a hit kérdéskörén volt. A romantikus részletek egyenesen jól estek a lelkemnek, viszont nagyon távol állt tőlem a hit kérdése.

Tetszett, hogy a könyv bemutatta az „azutánt” is, hogy képet kaptunk a szereplők életének további alakulásáról. A vége viszont érdekesen alakult, olyan függővég volt, de mégsem…Nehéz eldönteni, hogy vajon folytatni akarja-e az írónő a történetet, főleg, hogy egy szál tulajdonképpen elvarratlan maradt.

Összességében nagyon szerettem a témát, imádtam, hogy új ismereteket szerezhettem, viszont a befejező résztől jóval többet vártam.


Kiadó: Álomgyár Kiadó
Kiadás éve: 2019
Oldalak száma: 520 oldal

Dorothy ​Miller, a sokat elszenvedett amish lány visszakerül a saját közösségébe, Sarasotába, ám már semmi sem olyan, mint volt. Amikor a sok csapás után megkezdheti Rumspringáját, a szabad életet, még nagyobbat fordul vele a világ.
Gregory Hamilton kemény üzletemberként ragaszkodik a terveihez, ám a fellobbanó vágyait ő sem képes kordában tartani.
Samuel Zookot, az amish fiút olyan veszteségek érik, amiket nehezen dolgoz föl. Elveszíti az uralmat a saját élete fölött, miközben az amish maffiában betöltött szerepe egyre csak nő…
Három ember, akik rádöbbennek, hogy sokszor nem irányíthatják saját sorsukat, ugyanakkor mások életét pecsételhetik meg. Három ember, akik rájönnek, hogy józanul dönteni, észnél maradni nem mindig a jó irány. Mert igenis „részegedni kell a szerelemtől”…
A különleges, szókimondó, ugyanakkor érzelmes és szenvedélyes, erotikában bővelkedő írásairól ismert Borsa Brown új sorozatában, a Gyalázat-trilógiában ezúttal is egy elzárt közösségbe, az amishok világába enged betekintést. A sorozat befejező kötetében kiderül, hová vezetett Dorothy, Gregory és Samuel különös, olykor fájdalmas, máskor szívmelengető utazása.

Tags: 2019, 4 csillag, álomgyár kiadó, borsa brown, gyalázat, gyalázat és szerelem, romantikus regény

Kapcsolódó bejegyzések

előző bejegyzés következő bejegyzés

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenkettő + 20 =

0 shares

Archívum

Címkék