BLAKE CROUCH: Hamis ​emlékek

Kb. 2 éve olvastam már Blake Crouch-tól. Nagyon tetszett a stílusa, ezért kíváncsian vártam az új könyvét.

2018-ban járunk. Barry, elbeszélésünk egyik főhőse, nyomozó, aki egyre gyakrabban találkozik egy különös „betegséggel”, a Hamis Emlék Szindrómával. A HESZ-ről senki nem tudja igazából micsoda, hogy terjed, vagy egyáltalán fertőző-e. Egyszerűen csak egyre több olyan esetet regisztrálnak, melyben az emberek egész életekre emlékeznek vissza, amik meg sem történtek. Barryt nem hagyják nyugodni ezek az események, és nyomozásba kezd. Időközben egy másik idő és cselekményszálon Helenával ismerkedünk meg, aki az emlékek leképezését kutatja. A szálak viszonylag hamar összefutnak, a miértek és a hogyanok viszont teljesen beszippantják az embert, és egy nagyon izgalmas, elgondolkodtató történetté állnak össze. Aztán egyszer csak jön egy olyan rész, amivel teljesen összezavart a szerző, az amúgy sem egyszerű sztorit még jobban bonyolította, mégsem engedett el egy pillanatra sem a történet, egyszerűen csak egy kicsit várnom kellett, hogy leülepedjen a rengeteg információ, de utána „felkészülve” vetettem bele magam a sztoriba, és ismét letehetetlenné vált számomra a könyv.

A regény egy olyan alternatív valóságot mutat be, melynek legnagyobb részét elhiszem, eleve úgy gondolom, hogy mi, átlagemberek, vajmi keveset tudunk a világunkról, a tudósok által tett felfedezések, kísérletek pedig csak egy részét képezik a ránk erőszakolt tudatlanságnak.

Hihetetlenül komplex, jól átgondolt mű, egyszerűen minden mondata helyén van, minden szavának jelentősége van, kidolgozott fordulatos történet, olyan mondandóval, amin alapból nem gondolkodik az ember, viszont ez után a regény után egészen biztos gyakran eszembe fog jutni.

Semmiképpen nem ajánlom a művet egy fárasztó nap után, mert frissen, kipihenten a legérdemesebb olvasni: egyrészt, hogy könyebben átlássa az ember az egészet, megértse, másrészt, hogy elgondolkodjon utána az olvasottokon és napokig agyaljon rajta.

„– Mert az emlékezet… minden. Fizikailag nem több a neuronok konkrét kombinációjánál, amelyek egyszerre sülnek ki… az idegtevékenységek szimfóniájánál. De igazából egy szűrő köztünk és a valóság között. Te most azt hiszed, hogy a jelenben iszod ezt a bort, hallod a szavakat, amelyeket mondok, de a jelen nem létezik. Csak idegimpulzusok továbbítódnak az ízlelőbimbóidtól és a füledből az agyadba, ami feldolgozza őket, és bedobja a munkamemóriába. Ezért mire észreveszed, hogy átélsz valamit, már be is fejeződik. Már emlékké is válik.”

„Az idő nem több illúziónál, az emberi emlékezet melléktermékénél. A múlt, a jelen vagy a jövő nem létezik. Minden most történik.”


Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2019
Oldalak száma: 304 oldal
Fordította: Farkas Veronika

A ​valóságot emlékek hozzák létre.

Erre kezd rádöbbenni Barry Sutton, a New York-i rendőr, miközben nyomozni kezd a tragikus jelenség után, amit a médiában hamisemlék-szindrómaként emlegetnek. A kór áldozatai egy olyan életre emlékeznek vissza, amit soha nem éltek le.

Helena Smith neurológus is az emlékek erejében hisz. Egész életét egy olyan technológia megalkotásának szentelte, ami segít az embereknek megőrizni a legértékesebb emlékeiket. Amennyiben sikerrel jár, bárki újra átélheti az első csókját, a gyermeke születését vagy az utolsó pillanatait a haldokló szüleivel.

Miközben Barry az igazságot keresi, egy minden betegségnél rémisztőbb ellenféllel találja szemben magát: egy olyan erővel, amely nem csak az elménket támadja meg, hanem magát a múlt szövetét is. És amikor ennek következtében elkezd megsemmisülni az általunk ismert világ, csak neki és Helenának van esélye arra, hogy együtt dolgozva legyőzzék a fenyegetést.

De hogyan találhatnának biztos kapaszkodót, amikor maga a valóság is folyamatosan változik és fokozatosan darabjaira hullik szét körülöttük?

A Hamis emlékek egyszerre letehetetlen olvasmány és összetett tudományos-fantasztikus rejtvény az időről, az önazonosságról és az emlékezetről. Olyan thriller, amilyet csak Blake Crouch tud kitalálni. Ez a regény vitathatatlanul az eddigi legambiciózusabb, legellenállhatatlanabb munkája.

Tags: 2019, 5 csillag, agave könyvek kiadó kft., blake crouch, hamis emlékek, sci-fi, thriller

Kapcsolódó bejegyzések

előző bejegyzés következő bejegyzés

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenöt + tizenöt =

0 shares

Archívum

Címkék