„Tisztességtelennek tűnik, és hülyeségnek, sőt néha viccesnek, de semmiben sem különbözöm az itt lakóktól. (…) Nekem van kulcsom és irodám, nekik nincs.”
Ez az idézet tökéletesen összefoglalja a történet mondanivalóját. Sam, a főszereplő, egy pszichiátriai intézetben a legjobb pszichológusok egyike. Mivel a saját életét nem tudja irányítani, ezért minden erejével azon van, hogy a pácienseit meggyógyítsa, mindennapjaikat könnyebbé tegye. A legnehezebb betegeket vállalja el, akiket senki más, hogy legalább ne kelljen saját magával, a döntéseivel szembenéznie. Eközben egy új beteg, Richard, érkezik az intézménybe. Richard nem beszél, az aktája szinte üres, tulajdonképpen nem tudják miért is került be a létesítménybe. Csak egy biztos: hosszú éveken át börtönben volt. A pszichológusnő próbálja megfejteni a férfit, segíteni neki, miközben ő maga egyre mélyebbre süllyed, egyre jobban összecsapnak a feje fölött a hullámok. Véleményem szerint nagyon jól ábrázolta a szerző ezt az ápoló és az ápolt közti határvonalat, mely a cselekmény előrehaladtával nem csak egyre vékonyodik, hanem olykor el is tűnik. Jobban belegondolva Sam néha rosszabb volt, mint a betegei. A viselkedése, a magánélete, a rosszabbnál rosszabb döntései miatt lehet, hogy sajnálni kellett volna, én viszont a regény első lapjától kezdve ki nem állhattam. Egy alkoholista önző nőnek tartottam, a rosszabbik fajtából.
A történet jól felépített, a karakterek szépen kidolgozottak, az elbeszélésben egyik szereplő se nem mond, se nem csinál olyat, melynek a későbbiekben ne lenne jelentősége. Az író az elbeszélés alatt folyamatosan igyekszik egy bizonyos irányba terelni az olvasó gondolatait különböző mozzanatokkal és párbeszédekkel, ezért a regény utolsó lapjait megdöbbenve olvastam, erre a végjátékra abszolút nem számítottam.
Nem tudom a könyvet thrillernek nevezni, viszont végig fenntartotta az érdeklődésemet a szituációival, a különös történéseivel, a pszichiátria mindennnapjaival, valamint a főszereplő önpusztító életmódjával.
„Azt szokták mondani: „Ha csinálni nem tudod, tanítsd!” Hát, ha önmagad nem tudod megmenteni, ments meg valaki mást.”
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2019
Oldalak száma: 352 oldal
Fordította: Nagy Mónika
Metszően éles regény egy nőről, aki olyan mélyre ereszkedik az őrületbe, hogy talán többé meg sem találja a kivezető utat…
Sam James éveken át körültekintően építette hírnevét, mint a legnehezebb eseteket kezelő manhattani pszichiátriai intézet, a Typhlos legjobb pszichológusa. Hisz benne, hogy ha magát nem is tudja megmenteni, megment valaki mást. Ez a messiás-komplexus ugyan hasznára válik, hogy segítsen betegeinek megküzdeni belső démonaikkal, ám sötét utakra is vezeti Samet, miközben saját mentális zűrzavara is feltárul előtte.
Amikor egy rejtélyes beteg, Richard érkezik a Typhlosba, akit más terapeuta nem hajlandó vállalni, Sam elhatározza, hogy ő megfejti a férfi titkait és lelkét. Nem sikerül azonban rájönnie, miért tűnik Richard olyan normálisnak egy őrülettel teli kórházban. Ahogy Sam egyre jobban belemerül a férfi tekervényes múltjába, kénytelen alapos vizsgálatnak alávetni saját életét is – az alkoholizmusát, a bántalmazó barátját –, az eredmény pedig halálra rémíti. És ezzel manipulatív játszma veszi kezdetét kettejük között. De ki a megmentő és ki szorul megmentésre?
A.F. Brady az írás mellett elmeorvosként dolgozik, így nem véletlen, hogy a bemutatkozó könyvében ennyire mesterien ábrázolja az emberi elmét. A Vakság kivételes pszichológiai regény egy mélyen zavart nőről, aki kétségbeesetten igyekszik a hullámok felett tartani a fejét. Egyben azt is megmutatja, hogy időnként a legfélelmetesebb éppen az, ami a saját elménkben van.
