KRAUSZ EMMA: Osztálykép

A legfrissebb olvasmányom, az Osztálykép, egy számomra teljesen új témában íródott. Méghozzá az LMBTQ-ban.
Mit is jelent az LMBTQ?
Egy betűszó, melynek jelentése: leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, queer (ide azok az eltérő szexuális irányultságú személyek tartoznak, akik az előzőekhez nem tudják, vagy nem akarják besorolni magukat) közösség: a “megszokottól”eltérő szexuális identitásúak.

A könyv egy megdöbbentő képpel nyit: Kálnoki Levente rányit az iskola egyik legnépszerűbb tanulójára, Szendrei Ákosra, miközben a fiú kirúzsozva fényképezi magát. Levente megígéri, hogy nem fedi fel Ákos titkát, és ezzel véget is érne kettejük története, ám történelem órán egy párba osztja a tanár őket, így év végéig együtt kell dolgozniuk. Eleinte nehezen találják meg a közös hangot, viszont később egy bizalmi kapcsolat, egyfajta haverság alakul ki kettejük között. Ahogy egyre közelebb kerülnek egymáshoz, úgy ismeri fel érzéseit Levente Ákos iránt, úgy lesz egyre bonyolultabb a két fiú barátsága.

Körülbelül a regény második fele nekem kicsit „szirupos” volt, de úgy gondolom, hogy ennek a történetnek nem is ez volt a lényege. A lényeget pedig nagyon jól bemutatta az írónő: a két fiún keresztül végigkövethettük a másság önmagukban való felismerését, elfogadását. Majd bepillantást nyerhettünk abba, hogy mennyire nehéz még a legközelebbi barátoknak is bevallani érzelmeiket, milyen vívódás pusztán megérinteni a másikat nyilvános helyen. Szerintem mindez érthetően, egyértelműen volt ábrázolva, miközben újra tudatosult bennünk, hogy a szeretet a fontos.

„– Egyvalamit tudok mondani neked, Ákos. Utálhatod magad azért, ami vagy, de érdemes? Egész életedben önmagaddal kell élned. Ha utálni akarsz valamit, akkor utáld azt, amit teszel, mert azon tudsz változtatni, azon viszont nem, aki vagy.”


Kiadó: Twister Media
Kiadás éve: 2018
Oldalak száma: 256 oldal

Kálnoki Levente nem akar mások életének részévé válni. Véletlenül mégis leleplezi gimnazista osztálytársa, az ünnepelt focista, Szendrei Ákos titkát, ahogy kirúzsozva fényképezi magát és a fotót elküldi valakinek. Levente megígéri neki, hogy hallgat, és a két fiú útjai ezzel külön is válnának, ha legnagyobb szerencsétlenségükre nem kellene együtt dolgozniuk egy iskolai projekten. Levente egyre közelebb kerül Ákoshoz, és vele együtt néhány másik osztálytársához, akik által úgy tűnik, az élete is megváltozik. Mindezeken túl Leventének meg kell birkóznia a saját érzelmeivel: a haraggal, a gyásszal és a szerelemmel.

Tags: 2018, 4 csillag, krausz emma, lmbtq, osztálykép, twister media, young adult

Kapcsolódó bejegyzések

előző bejegyzés következő bejegyzés

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

egy × kettő =

0 shares

Archívum

Címkék