MONA AWAD: Antilányregény – Felnőtté válás és kilodráma 13 felvonásban

Kiadó: Athenaeum Kiadó

Várható megjelenés: 2017. március 24.

Oldalszám: 400 oldal

 

„A könyv története titkos ajándékot rejt.

Adunk neked vele egy barátnőt. Kicsit zűrös a csaj, az igaz, de nagyon szerethető, mert tényleg mindig őszinte, mert elképesztő sztorikba keveredik folyton, és mert olyan viccesen tud ruhát próbálni, ahogy senki más. Ő Lizzie, a kövér lány. Aki különben nem is kövér, csak azt hiszi magáról. Ez a dilije. Hogy dagadt. Meg hogy biztos nem kellene egyik fiúnak sem. Ne tudd meg, milyen pasikra hajt, még egy rockzenésszel is összejött. Abból jó nagy gáz lett, majd elmeséli.

Lizzie olyan, mint te – boldog akar lenni. Talán kicsit megelőzött téged: ő már végigcsinálta. Légy vele türelmes, kérlek! Ő azért bukdácsol ennyit, hogy neked már ne kelljen. Elköveti helyetted a hibáidat. Nevessetek, sírjatok együtt!

2016 legjobb debütregénye.

Amazon.ca

Szívszorító… Tele van szépséggel és humorral. Függést okoz, mint a chips, és ezt olvasva átérzed, milyen fájdalmas lehet semmi mást nem enni, mint 10 deka párolt halat, örökké.

Chicago Tribune

Mona Awad lerántja a leplet a nővé válás küzdelmeiről, az önértékelési zavarokról – a testképtől kezdve a társas kapcsolatokon át egészen addig, hogyan találhatjuk meg magunkat ebben az érzéketlen világban.

Elle Magazin”

 

 

Tegnap este, amikor leraktam a könyvet, rengeteg gondolat, érzés kavargott bennem.

Kezdem az elejéről, így talán könnyebb lesz leírnom, amit szeretnék:

Amikor kezembe vettem a művet, már az elején rájöttem, hogy ez nem egy duci lányról szóló regény lesz. A tapasztalataim alapján ez sajnos a kőkemény igazság.

Nem egy egész életutat kaptam a könyv elolvasásával, hanem kiemelt részeket a főszereplő, Lizzie felnőtté válásából. Lizzie egy testes lány, aki csinál bolondságokat, főleg kamaszkorában, ami miatt elsőre talán valaki majd elítéli, miután elolvasta a történetet, de jobban belegondolva, csak visszajelzést szeretne, csak azt szeretné, hogy elfogadja a környezete. Közben, aki igazán nem fogadja el a kinézetét, a testét, az saját maga. Ahelyett, hogy erre rájönne, gyötri magát, a testét, a lelkét. Szomorú “nézni” ahogy és amit eszik, a szinte mániákussá vált testedzéseit, csak azért, hogy pár dekával könnyebb legyen.

Az elbeszélésben szerintem itt már erősen testképzavaros Lizzie, egészen megváltozott személyiséggel. Tulajdonképpen az egész élete már a kalóriák, a kövérség-soványság témakör körül forog, amit az utolsó oldalak, a befejezés is maradéktalanul alátámaszt.

A könyv végére rájöttem, hogy fogalmam sincs, hogy mondjuk én, mint egy hasonló problémával küzdő lány ismerőse, hogyan tudnék segíteni. Már nem tudom mit kéne mondanom vagy hogyan kéne viselkednem. Ez a mű maximálisan elszomorított és összezavart.

Összefoglalván: ez az elbeszélés egy nagyon nehéz témát dolgoz fel.

Vannak emberek akik saját magukat látják egyes jeleneteiben. Vannak, akik egy ismerősüket, és a történet elolvasása után tudatosul bennük, hogy érezhet a másik, milyen gondolatok fogalmazódnak meg benne.

Egy biztos: ha mi nem fogadjuk el magunkat, mások sem fognak.

 

„Archibald nem visz vacsorázni, de előtte meztelen is lehetek. Akkor is, ha ég a villany. Akkor is, ha fényes nappal van. Konkrétan meztelen. Mellek, combok, has premier plánban. Ez a látvány felizgatja. És amikor a konyhába vagy a fürdőszobába menet belenézek a tükörbe az előszoba homályában, nem kapom el a pillantásom. Megállok. Végignézek a testemen, és egyszerűen lenyűgöz, hogy valakinek tetszik. „

 

Köszönöm a könyvet az Athenaeum Kiadónak!

Tags: antilányregény-felnőtté válás és kilodráma 13 felvonásban, athenaeum kiadó, könyv, könyvajánló, könyvkritika, könyvmoly, mona awad, vélemény

Kapcsolódó bejegyzések

előző bejegyzés következő bejegyzés

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenkettő + hat =

0 shares

Archívum

Címkék