Roald Dahl: Boszorkányok

Kiadó: Kolibri Kiadó

Oldalszám: 240 oldal

Megjelenés: 2017.

 

„Az IGAZI BOSZORKÁNYOK hétköznapi ruhát hordanak, és szakasztott úgy néznek ki, mint a hétköznapi nők. Hétköznapi házakban élnek, és RENDES ÁLLÁSUK van.

Ezért is olyan nehéz őket nyakon csípni.

Egy IGAZI BOSZORKÁNY olyan utálkozó utálattal utálja a gyerekeket, hogy olyan utálkozó utálatot elképzelni sem tudsz.

Egy IGAZI BOSZORKÁNY folyton-folyvást terveket sző, hogy megszabaduljon a felségterületén lakó gyerekektől. Az a szenvedély élteti, hogy egymás után sorra elbánjon velük. Egész álló nap csak ezen jár az esze.

Ez a könyv nem mese. Ez a könyv IGAZI BOSZORKÁNYOKRÓL szól, akik a legveszélyesebb élőlények a föld kerekén. Ráadásul attól lesznek kétszeresen veszélyesek, hogy nem látszanak veszélyesnek.

Ezért is mesél el Nagymama az unokájának mindent, amit hosszú élete során sikerült a boszorkányokról kinyomoznia. Pedig akkor még nem is sejti, milyen veszedelmes kalandba keveredik a fiú hamarosan, amikor egy szállodában váratlanul az angliai Boszorkányok Titkos Társaságának éves ülésén találja magát…”

 

Szerintem a Matilda című, és a Boszorkányok című könyvek után, Roald Dahl stílusát bárhol felismerném.

A Boszorkányok című regényével megint egy kivételes történetet alkotott.

Szeretem, hogy ha ezeket a műveket odaadnám egy “sótlan” édesanyának, mélységesen felháborodna, majd többet nem kérné ki a véleményemet “mesék” kapcsán. 🙂 Tehát mindenképpen olyan felnőtteknek és idősebb gyermekeknek ajánlom ezt a művet, akiknek van humorérzékük. Bírják a kissé szokatlan elbeszéléseket, amik mögött egy kis gondolkodás után felismerhetjük a regény igazi mondanivalóját. Ebben a könyvben a szerző a feltétlen elfogadásra és a szeretet hatalmára helyezte a hangsúlyt, egy különleges elbeszélésbe ágyazva.

Történt egyszer, hogy egy kisfiú, elvesztve szüleit, Norvégiába került a nagymamájához. A Nagymama rengeteget mesélt a gyermeknek a boszorkányokról, hogy a fiú bármikor felismerhesse őket, és ne essen bántódása. Ám egy nap, a szülei végrendelete szerint, vissza kellett költöznie Angliába, nagyanyjával, hogy befejezhesse az iskolát.

A nyári szünet előtt pár héttel a mama nagyon beteg lett, így teljes felépülése érdekében, Anglia déli partvidékére utaztak unokájával egy kellemes szállodába. A hotelben a lurkó egyszer a bálterem egy eldugott részén játszott, amikor a terem megtelt ismeretlenekkel és a fiú már nem tudott kimenni. Ekkor kezdődtek a történetben a kalandok, fordulatok, izgalmak.

Innentől kezdve számomra teljesen megjósolhatatlan volt szinte minden jelenet kimenetele, soha nem úgy zajlottak az események, ahogy elgondoltam vagy ahogy vártam. A könyv végéig kitartott bennem ez az érzés és egyre jobban gyötört a kíváncsiság, hogy fogja befejezni Roald Dahl ezt a “meséjét”.

Mondanom sem kell meglepetéssel:  meglepődtem az emberi viselkedésen, egy megmásíthatatlan helyzet könnyed elfogadásán és a szeretet mindent elsöprő erején. Talán azért, mert manapság nem sokat tapasztalok belőlük.

 

” – A harmadik a kis Birgit Svenson volt – bólogatott nagyanyám. – Pont velünk szemben laktak. Egyik nap egyszerűen tollak kezdtek nőni a testén. Egy hónap alatt átváltozott egy nagy fehér csirkévé. A szülei a kertben kialakítottkarámban tartották. Még tojást is tojt.

-Milyen színű tojást? – kérdeztem rá.

-Barnát – felelte nagyanyám. – Életemben nem láttam akkora tojást. Az anyja omlettet csinált belőle. Finom volt.”

 

Köszönöm a könyvet a Kolibri Kiadónak!

Tags: boszorkányok, gyermek és ifjúsági irodalom, kolibri gyermekkönyvkiado kft, könyv, könyvajánló, könyvkritika, könyvmoly, mese, roald dahl, vélemény

Kapcsolódó bejegyzések

előző bejegyzés következő bejegyzés

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 × kettő =

0 shares

Archívum

Címkék