Currently Browsing: Romantikus regények
Jaj, nagyon szerettem! Még nyáron olvastam, de már akkor is annyira magával vitt a hangulata, hogy szinte teljesen ott voltam a szereplőkkel. Most pedig, ahogy egyre hűvösebbek a napok, még inkább vissza tudom idézni azt a különleges atmoszférát, ami végig belengte a történetet. Aki követi a blogot, annak valószínűleg nem mondok újat azzal, hogy hatalmas […]
Ne nyiss bele ebbe a könyvbe, ha másnap korán kell kelned – mert garantáltan nem fogod tudni letenni. Már az első kötet, a Tüskék és rózsák udvara is nagyon tetszett, de bevallom, Feyre karakterével kapcsolatban azért akadtak bennem fenntartások. A TikTok-os könyves bloggerek közül sokan osztották meg, hogy ugyanígy voltak ezzel, és a második könyv, a […]
Nagyon szeretem a magyar könyveket és különösen szívesen olvasok kortárs hazai írók tollából. Kapinya Viktória: Panel Boogie című regényéről két éve írtam kritikát, így tudtam, hogy a szerzőtől jóra számíthatok, de azt nem gondoltam, hogy az új könyve, a Hagyaték extrákkal ennyire levesz a lábamról. A történet főhőse Anna, egy harmincas éveiben járó, magyar nő, aki […]
Úgy gondoltam, hogy Nicholas Sparks-nál csak a szerelmi történetek vannak prioritásban, de a köszönetnyilvánításban leírja, hogy gyerekkora óta nagy rajongója a természetfeletti műfajnak, ami totál meglepő, és ez a társulás is, a könyv is, viszont tényleg annyira jó, hogy film is készül belőle hamarosan. Tate, az építész új életet szeretne kezdeni, miután szeretett nővére halála […]
Ez a könyv egy igazi bölcsész reality, egy intelligens történet a karrier és a magánélet egyensúlyáról, bemutatva a felsőoktatás kevésbé szép oldalát, levonható tanulságokkal a fiatalok számára. Sadie Show és Jonah Fisher az egyetemről ismerik egymást, ahol az első perctől kezdve vitapartnerek lettek, kevés olyan téma van, amivel egyetértenek és ebből szinte már hobbit űznek. […]
















