Őszintén szólva ez a regény teljesen elkerülte a figyelmemet. Egészen addig, amíg a barátaink nem ajánlották a filmet, és a könyvmoly feleség mellékesen megjegyezte, hogy könyvben még jobb. 🙂 Én meg csak néztem, hogy erről hogy maradhattam le.

A történet főszereplője, Millie, anyagi nehézségei miatt elvállal egy házvezetőnői munkát egy gazdag családnál. A Winchester-ház azonban már az első pillanattól furcsa. Nina, a feleség kiszámíthatatlan és manipulatív, Andrew, a férj túl tökéletesnek tűnik, valamint a házban uralkodó feszültséggel teli légkör mind azt sugallják, hogy valami nincs rendben. Ahogy telnek a napok, a ház légköre egyre nyomasztóbbá válik, és Millie egyre inkább úgy érzi, csapdába került.
A szerző fokozatosan építi fel a feszültséget: a szereplők viselkedése, az apró, elsőre jelentéktelennek tűnő részletek és a furcsa események mind hozzájárulnak ahhoz az érzéshez, hogy a felszín mögött komoly játszmák zajlanak – és a lány sokkal nagyobb veszélyben van, mint azt eleinte gondolta.
A regény egyik legnagyobb erőssége, hogy képes végig bizonytalanságban tartani az olvasót. Amit az elején igaznak hiszünk, az később teljesen megkérdőjeleződik, és a cselekmény több ponton is tartogat meglepetéseket. A nézőpontváltás kifejezetten jól működik: egy adott pillanatban teljesen új megvilágításba kerülnek az addigi események, ami újraértelmezi a karaktereket és a motivációikat.
A téboly otthona tipikusan az a thriller, amit nehéz letenni. Gyors tempójú, beszippantó sztorival, amely végig fenntartja a feszültséget és erős atmoszférát teremt, ugyanakkor inkább a váratlan fordulatokra és a sokkhatásra épít, mint a mélyebb rétegekre. Inkább szórakoztat, mintsem hosszan elgondolkodtat.

Kiadó: Álomgyár
Kiadás éve: 2022-2026
Oldalak száma: 384 oldal
Fordította: Nagy M. Boldizsár
Egy történet, amelyben nincs bárány. Csak farkasok vannak.
Üdv a családunkban – fogad az elegáns Nina Winchester új házvezetőnői állásomban. Ez a munka az egyetlen esélyem, hogy új életet kezdjek. Itt az lehetek, akinek csak látszani akarok. Csakhamar rá kell azonban jönnöm, hogy Winchesterék titkai a sajátjaimnál is sokkal sötétebbek és ijesztőbbek.
Nap mint nap lelkiismeretesen kitakarítom munkaadóim fényűző otthonát, elhozom a lányukat az iskolából, és ízletes vacsorát főzök az egész családnak, majd apró padlásszobámba térek elkölteni a magam jóval szerényebb vacsoráját.
Igyekszem tudomást sem venni róla, hogy Nina gyakran csak azért csinál felfordulást, hogy kárörvendve nézze, ahogy összetakarítok, hogy miféle blőd hazugságokat gyárt a lányáról, és hogy mint válik Andrew, a jóképű férj napról napra elgyötörtebbé. De ha olykor Andrew fájdalommal telt, szép, melegbarna szemébe nézek, nem tudom megállni, hogy elképzeljem, milyen is volna Nina helyében lenni. Birtokba venni impozáns gardróbját, puccos kocsiját és tökéletes férjét.
Fel is próbálom egyszer egyik ragyogóan fehér estélyijét, csak hogy lássam, hogy áll. Ő persze rájön, s mire én megtudom, hogy padlásszobám ajtaja csak kívülről zárható, úgy tűnik, már késő.
Csakhogy Winchesteréknek sejtelmük sincs, ki vagyok én. És mire vagyok képes.
Freida McFadden, #1 Amazon bestsellerszerző ismét olyan thrillerrel jelentkezik, amely meghökkenti és megragadja közönségét. Mesterien csavaros és letehetetlen. Elsőrangú olvasmány Paula Hawkins rajongóinak.














