Kis kitérő után az író ismét visszatért a jól bevált recepthez, a retro krimi műfajához. A Sötétség Malmöben című krimivel a szerző egy kicsit más vizekre evezett, ami ugyan nem volt rossz, de a rajongók joggal várták vissza a nyolcvanas évekbeli magyar retro életérzést.
Úgyhogy ismét visszatérünk a szocializmus korabeli Budapestre és Balatonra, annyi csavarral, hogy a történet egy szála Moszkvában játszódik, ahol a korábbi könyvből megismert Irina Grigorenko őrnagyot bízzák meg egy eltűnt magyar férfi utáni nyomozással. Nem sokkal később pedig egy csoporttal Magyarországra érkező orosz balerina tűnik el Tihanyban.
Hamarosan Lendvai Laura is értesül a két esetről és azonnal összefüggést érez a két eltűnt személy ügye között. A hatóságok azt feltételezik, hogy a balerina Nyugatra szokott, és elképzelhető, hogy az eltűnt magyar férfi segített neki. A szálak kinyomozása érdekében Bogdán Istvánnak, Adorjáni Máténak és Lendvai Laurának Moszkvába kell utaznia.
A cselekmény elég pörgős és fordulatos volt, bár őszintén szólva hangulatában kissé elmaradt az első két regénytől. Kissé sajnáltam, hogy Bogdán István története nem lett happy end. A befejezés elég váratlan volt, engem legalábbis meglepett. A lezárásból arra következtetek, hogy az író talán ezzel befejezte Adorjáni Máté és Lendvai Laura történetét. De remélem, nem így lesz.
Kiadó: General Press
Kiadás éve: 2025
Oldalak száma: 284
„Zajácz D. Zoltán krimijei hiteles időutazások a hetvenes-nyolcvanas évek Magyarországára.” Nyáry Krisztián
1987, Moszkva. Irina Kulikova őrnagyot a legújabb ügye a moszkvai magyar nagykövetségre szólítja. Eltűnt ugyanis a magyar kereskedelmi képviselet egyik munkatársa. Fodor Bálint befolyásos szülők gyermeke, ezért a moszkvai rendőrség mindent elkövet, hogy mielőbb a nyomára bukkanjon, ám amikor a férfit holtan találják, kénytelenek segítséget kérni magyar kollégáiktól, Bogdán Istvántól, Adorján Mátétól és Lendvay Laurától.
Mindeközben Tihanyban is eltűnik valaki, méghozzá a híres moszkvai Bolsoj egyik balerinája. A két ügynek látszólag semmi köze egymáshoz. A magyar hatóságok eleinte azt feltételezik, hogy a lány valószínűleg Nyugatra szökött, az időbeli egybeesés azonban a nyomozók szerint nem lehet véletlen…