Elolvastam F. Várkonyi Zsuzsa: Férfiidők lányregénye című könyvét. Nehéz róla írni. Ez velem nem igazán, vagyis talán még soha nem fordult elő. De ez egy olyan könyv, ami után az ember egyszerűen csak csendben szeretne maradni. Mert nem jönnek a szavak. Mert minden szó giccsnek hatna, közhelynek, ami nem fejezné ki elég mélyen, hogy milyen is ez a regény. Talán azzal tudnám mégis leginkább érzékeltetni, hogy ez egy olyan könyv, amit akkor is lázasan olvasol, ha a hosszú és kemény munkanap végén már semmire sincs erőd, energiád és befogadóképességed.
De ezt a regényt mégis olvasod. Mert a sorok visznek magukkal, mert imádod a neveket, a szavakat, a mondatokat, a párbeszédeket, a szereplőket. Mert amilyen szép a borító, olyan szép a belső, mert nem csak irodalmi értéket képvisel, hanem igazi, mély bölcsességet is. Elmondhatatlanul szeretem ezt a könyvet, bár a téma nem feltétlenül könnyű. Sőt, a legnehezebb. Hogyan lehet továbbélni, ha mindenki, akit szerettél, már nincs többé? Van még értelme az életnek? Lehet-e? A választ maga az írónő fogalmazta meg:
„A szép-emberit akartam megírni, azt, amit az én túlélőimtől kaptam, láttam. Az ocsmány-emberit már annyian megírták, és olvassák is boldog borzongással. Hátha a szépre is lesz kíváncsi szem és fül. Ezt a történetet nekik, az élesfülűeknek ajánlom. Csak meg kell hallani a gyógyító szavakat.”
Szóval így. A történet 1948-ban kezdődik. Klárát, a tizenhat éves kamaszlányt nénikéje, Olgi elviszi Dr. Körner Aladár nőgyógyászhoz. Már itt, az első soroknál magába szippantott a regény, nem számított, hogy késő este van és a szemem fáradt, csak olvastam és olvastam, mert nem tudtam, mert nem akartam letenni.
E két ember, akik elvesztették mindenüket, a sors kifürkészhetetlen útjai révén egymásra találnak, és valami olyan elemésztő erejű kötelék fűződik kettejük között, amely mindent felülír. Az írónő ügyes kézzel vezet minket az emberi lélek mély bugyraiba, olyan érzékenységgel, finomsággal és életbölcsességgel alkotta meg karaktereit valamint magát a történetet, amely révén a könyv olyan értéket képvisel, hogy tényleg csak azt tudom mondani, mindenki, aki csak teheti, olvassa el. Megéri.
Imádtam a regény hangulatát is, ahogy megelevenedik benne a negyvenes és ötvenes évekbeli budapesti polgári világ, annak letűnt szépségével és eleganciájával, egyensúlyozva a megmaradt romokon és széttört életeken, az ételjegyre vásárolt élelmiszerekkel és a kiosztott méretű lakásokkal, ahol már csak a régi szép emlékek maradtak. És az emberi értékek, a tartás, és a csendes bölcsesség, amelyet nem lehet megvásárolni, csak örökül kapni. Természetesen megkerülhetetlen a történelmi háttér, a második világháború, a munkatáborok, az elhurcolások, a kemény kommunizmus, a besúgórendszer és ötvenhat. De ez valahogy mégis így egység, hiszen ez a múltunk, ez a történelmünk, amin változtatni nem, de tanulni belőle sokat lehet. Pláne, ha olyan karakterek történetéről olvasunk, mint Klára és Aladár, akiknek sikerült ebben az embertpróbáló korban is embernek maradni. Értékes embernek.
Aztán persze ott vannak a kihagyhatatlan és emblematikus mellékszereplők, akik hol a valóságban, hol az főhősök emlékeiben jelennek meg. Olgi néni, Papus és Mamus, Papele, Madame Gretl, Körner rabbi, Pepe és Pepe-mama vagy Aladár legendás asszisztensnője, Elvira. Megannyi élet, megannyi minitörténet-mozaik, pár sor, amely mégis egy egész kötettel felérne.
A könyv először 2004-ben jelent meg, a nagy sikerre való tekintettel pedig több kiadás is készült belőle, legutóbb a Librinél 2020-ban, ahol ezt a kifejező és méltó borítót is kapta. 2019-ben a regény alapján készült el az Akik maradtak című film, amely bekerült a 2020-as Oscar 10 legjobb nemzetközi játékfilm kategóriájába.
F. Várkonyi Zsuzsa 1948-ban született, az ELTE-n szerzett diplomát klinikai szakpszichológiából. Pszichoterapeutaként, oktatóként és trénerként is dolgozik, számos könyve jelent meg pszichológia témában, a Férfiidők lányregénye az első szépirodalmi alkotása.
Kedvenc idézetemmel búcsúzom:
„Magamban apámért kiáltottam, hogy mit tegyek. És a válasz azonnal jött is belülről: „Ne!” Így hát csöndben maradtam. Helyettem jelentkezett is egy alig harmincéves fiú, akit másnap este agyonlőve láttunk a kerítés mellett.”
Kiadó: Libri
Kiadás éve: 2020
Oldalak száma: 328
1948 nyarán Körner Aladár nőgyógyásznál egy kétségbeesett asszony jelenik meg egy hallgatag, fiatal lánnyal. Klára, aki a háború során szüleit és testvéreit is elveszítette, tizenhat éves, kórosan sovány, olyan, mintha nem akarna felnőni. A férfi, aki családjából egyedüliként élte túl a vészkorszakot, hamar felismeri a lány szótlansága és kamaszos dühe mögött azt a magányt és elképesztő szeretetvágyat, amellyel neki is nap mint nap meg kell küzdenie.
Aladár és Klára között rövid idő alatt különleges, mások számára nehezen értelmezhető barátság szövődik. Egy barátság, amely felette áll minden társadalmi normának, és segít, hogy a háború elmondhatatlan szörnyűségei után e két ember újra megtanuljon élni és szeretni. Megmaradhat egy ilyen kapcsolat eredendő tisztaságában, vagy végül maga alá gyűri a történelem?
F. Várkonyi Zsuzsa megejtő szépségű regénye első megjelenése óta töretlenül népszerű az olvasók körében, filmadaptációja, a 2019-es Akik maradtak pedig világszerte kivívta a kritikusok elismerését.
