LANA MILLAN: RAZIEL

Egyből felkeltette az érdeklődésemet Lana Millan: Raziel című regénye, mivel nagyon szeretem azokat a könyveket, amelyekben arkangyalok szerepelnek. Számomra ők picit félelmetes, ám lenyűgöző, az emberiséget védő, nagyhatalmú, izgalmas lények. Így aztán nagy várakozással kezdtem el olvasni a könyvet.
A történet az Egyesült Államokban játszódik, a főszereplő Raziel, aki valójában egy angyal, csak jelenleg éppen földi büntetését tölti. Vagy legalábbis erre gyanakszik, de nem emlékszik hogyan vesztette el a szárnyait és került egy fiatal nő testébe. Mialatt szokni próbálja az új és fölöttébb furcsa helyzetét, megjelenik előtte Uriel arkangyal, hogy egy küldetéssel bízza meg. Razielnek meg kell találnia a Tudás Könyvét, amelynek egykor ő volt az őrzője, cserébe pedig visszaadják neki a szárnyait és az erejét. Egy segítőtársat is kap maga mellé, egy férfi testébe bújt démont, akiben egyáltalán nem bízik.
A kényszerű páros elindul megkeresni könyvet, a kapcsolatuk azonban nem éppen mondható felhőtlennek.
Számos kalandba és veszélybe keverednek, mivel útjukat gonosz emberek és egyéb, pokolbeli lények keresztezik. Úgy tűnik, mindenkit nagyon izgat, hogy a Tudás Könyve előkerüljön, hiszen feltűnik a színen a Halál, de maga Lucifer is.

A regény nem csak azért érdekes, mert a főszereplői angyalok és démonok, hanem mert olyan kérdéskört feszeget, minthogy az emberiség a túlzott tudás és technikai fejlődés következtében vajon megérett-e már a pusztulásra?

A történet végig izgalmas, a cselekmény fordulatos, de én mégis leginkább az írónő stílusát emelném ki. Lana Millan ugyanis kifejezetten jó stílusban ír, a szöveg magával ragadó és kifejező, sajnos ezt mostanában egyre ritkábban tapasztalom kortárs íróknál a szórakoztató irodalomban.

Egy pici csalódást azért okozott nekem a könyv, ami ugyan semmit nem von le az értékéből. A történet szerint ugyanis míg Mihály arkangyal el akarja pusztítani az emberiséget, Urielt pedig egyáltalán nem érdekli hány életet kell feláldoznia, hogy elérje a céljait, addig egy démon mindenkit próbál megmenteni és szívén viseli mások sorsát. Mivel én szeretem az arkangyalokat, ez a felosztás számomra ellentmondásos és nem nyerte el a tetszésemet.

Ettől függetlenül a Raziel egy remekül megírt könyv, kicsit mese, kicsit fantasy, sok kalanddal és egy csipetnyi romantikával fűszerezve. Mindenképpen várom a folytatást, mert Lana Millan, aki egyébként egy magyar írónő, még korántsem ért a történet végére.


Kiadó:  Athenaeum Kiadó
Kiadás éve: 2018
Oldalak száma: 296 oldal

Ismered a viccet, amiben a bukott angyal, a KitKat-mániás démon és egy hősszerelmes bolti eladó a Tudás Könyvének keresésére indul? Nem? Nem csoda, hiszen ez nem vicc. Raziel a Tudás Könyvének őrzője, a legfelsőbb misztériumok és titkok angyala. Vagyis csak volt. Valami történt. Lélegzik és ver a szíve, miközben Nevada tűzforró sziklái között kinyitja a szemét. Emberré vált. Lehetne még ennél is rosszabb a helyzete? Lehet, és lesz is. Amikor eltűnik a Tudás Könyve üzletet ajánlanak neki: ha segít megtalálni, visszakaphatja a szárnyát. Segítőként egy pimasz démont varrnak a nyakába, hogy aztán együtt vágjanak neki Amerika vadregényes tájainak. Kalandos útjuk során Raziel felfedezi magában az elszánt harcost, a féltő barátot, és az esendő embert. Lana Millan második regénye egy izgalmas mese, ami akár igaz is lehetne.

Tags: 4 csillag, athenaeum kiadó, fantasy, kalandregény, lana millan, mese, raziel

Kapcsolódó bejegyzések

előző bejegyzés következő bejegyzés

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizennyolc + hat =

0 shares

Archívum

Címkék