DACRE STOKER · J. D. BARKER: Dracul

A Dracul a világhíres Bram Stoker által írt könyvnek, a Drakulának a hivatalos előzményregénye. A művet Dacre Stoker – Bram Stoker unokahúgának az unokája – és A negyedik majom szerzője, J.D. Barker írta a Drakula eredeti kézirata alapján, amit néhány évvel ezelőtt egy pennsylvaniai csűrben kallódó hagyatékból vásárolt meg Paul Allen, a Microsoft társalapítója. Barker beszámolójából az derül ki, hogy amikor megtudta, hogy egyetlen élő Stoker sem látta még az eredeti kéziratot, felvette a kapcsolatot Allennel, hogy meglepje Dacre Stokert. A kézirat megtekintése során azonban mindenki meglepődött: kiderült ugyanis, hogy az általunk ismert, 1897-ben megjelent Drakula története csak a szöveg 102. oldalán kezdődik, az előtte lévő 101 oldalon egy előzményként szolgáló történet és rengeteg szerzői feljegyzés olvasható.
Ez a 101 oldal vált a Dracul ihletőjévé, és ennek alapjaira építette fel és írta meg Dacre Stoker és J.D. Barker a történetet.
(Forrás: Agave Könyvek Kiadó)

Már ezek a sorok is egyértelművé tették számomra, hogy muszáj elolvasnom a Dracult, az pedig csak tetőzte az elhatározásomat, hogy időközben kiderült: már kb.15 éve is olvastam a Drakula gróf válogatott rémtettei című könyvet, mely egy rövidített fordítása a Drakulának.

A történet 1868-ban játszódik. A főszereplő, Bram Stoker, egy toronyban várja, hogy a napfelkeltével az éjszaka teremtményei eltűnjenek, és túlélje az éjjelt. Miközben próbál nem elaludni, nemcsak a jelen eseményeit veti papírra naplójában, hanem a hozzájuk vezető hosszú utat, mely egészen gyerekkoráig nyúlik vissza. Így a cselekmény ugrál időben, később pedig más szemszögeken keresztül is kirajzolódik.
Az első fejezeteket ezért nem is nagyon értettem, csak az volt teljesen világos, hogy a főszereplő valami szörnyűségessel áll szembe, és mindenáron ébren kell maradnia. Aztán, ahogy haladunk előre az elbeszélésben, sorra derülnek ki olyan furcsaságok, amiket már Bram Stoker és testvérei fiatalon átéltek. Az akkori kezdetleges nyomozásuk és az egyre több kiderített információ miatt egyre közelebb kerülnek egy régi történethez, ill.olyan teremtményekhez, melyek halálosak rájuk nézve.
Hiába tudja az ember, hogy vámpírok vannak az elbeszélés középpontjában, ez nincs így konkrétan leírva, ezáltal az egyre feszültebb légkör, egyfajta bizonytalansággal társul az olvasóban.

Nagyon kicsit csalódtam a könyvben. Valami durva véres-vámpíros sztorira gondoltam, melyben a vérszívókat a legkegyetlenebb, lelketlen karaktereknek mutatják be a szerzők, és még véletlenül sincs köztük egyetlen pozitív figura sem. És voltak is pillanatok, amikor azt hittem ez az elképzelésem meg is fog valósulni, aztán egy váratlan fordulat következtében mégsem úgy alakult az elbeszélés. Azért így sem szűkölködött a regény könyörtelen jelenetekben, és nemegyszer tátva maradt a szám, vagy borsódzott a hátam a történésektől.
Tulajdonképpen ez a történet egy egészen más horror volt, mint a mostaniak, és ez az, amit csak jóval az elolvasása után értettem meg. Nem a rengeteg vérrel és halállal hatott az emberre, hanem a sejtelmességgel, az ismeretlentől való félelemmel. Mindent összevetve úgy érzem, hogy a szerzőknek tökéletesen sikerült megragadniuk a Drakula hangulatát.


Kiadó: Agave Könyvek Kiadó
Kiadás éve: 2018
Oldalak száma: 512 oldal
Fordította: Bosnyák Edit

A ​Drakula hivatalos előzménye, amelyet a klasszikus regény szerzőjétől hátramaradt feljegyzések és szövegek inspiráltak.

1868-at írunk, és a huszonegy éves Bram Stoker egy magányosan álló toronyban várja, hogy szembenézzen egy leírhatatlan szörnyeteggel. Feszületekkel, szenteltvízzel és egy puskával felszerelkezve azért imádkozik, hogy túlélje élete leghosszabb éjszakáját. Kétségbeesetten igyekszik papírra vetni mindazt, aminek tanúja volt, ezért feljegyzi azokat az eseményeket, amelyek egészen idáig vezettek…

Bram gyermekkorában sokat betegeskedett, ezért az ideje nagy részét ágyban töltötte a szülei dublini otthonában, és egy fiatal nő gondoskodott róla, akit Ellen dadusnak hívtak. Amikor az egyik közeli városban egymással összefüggő, különös halálesetek történnek, Bramnek és a nővérének, Matildának, szemet szúrnak Ellen dadus furcsa szokásai. Ezután egymást követik a titokzatos és hátborzongató események, míg végül Ellen váratlanul eltűnik az életükből. Évekkel később Matilda Párizsba megy tanulni, ahonnan azzal a hírrel tér haza, hogy látta Ellent, és a rémálom, amelyről Brammel azt hitték, hogy már régen véget ért, valójában csak most kezdődik.

A Dracul egy kitalált történet, amely Bram Stokerről és a testvéreiről szól, akik egy sötét lény nyomába erednek. A vadászat Írországban kezdődik, a gyermekkori otthonukban, azután a testvérek bejárják Európát, és végül sor kerül az emlékezetes, végső találkozásra. A Dracul valóságos és kitalált szereplőkkel dolgozik, és új megvilágításba helyezi a világirodalom legfélelmetesebb és legmaradandóbb történetét.

Címke: , , , , , , , ,
előző bejegyzés következő bejegyzés

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

11 − 8 =

38 shares