REBECCA FLEET: Múlt ​kölcsönbe

Úgy gondolom nagyon jókor talált meg engem a Múlt kölcsönbe. Maximálisan vevő voltam minden mozzanatára, minden párbeszédére.

SPOILER!
A történet szerint egy házaspár, Francis és Caroline, részt vesz egy házcserében. Szeretnének javítani házasságukon, és valahova elutazni kettesben, így egy hétre elcserélik otthonukat egy vadidegennel.
A feszültség, mely minden egyes mozdulatukon érződik, az új helyen egyre jobban kiéleződik, főleg miután Caroline folyton olyan tárgyakat talál, melyek a le nem zárt múltjára emlékeztetik. Úgy gondolja csakis egyvalaki lehet a házcsere mögött. Ez az elmélete egyrészt hihetetlenül vonzza, talán izgatja is, másrészt megrémíti. A nő egyre jobban kezd szétesni, amin az sem segít, hogy a szomszéd túlzott érdeklődést mutat irányába és igen furcsán viselkedik.

A cselekményben nem csak az idősíkon ugrálunk, hanem a helyszínek, és a mesélők szemszöge is folyamatosan változik. Azon kívül, hogy tökéletesen követhető az elbeszélés, egy olyan teljes történetet kapunk, amiben megtudhatjuk, hogy a főszereplők mit és miért tettek, mi vezérelte a cselekedeteiket. Pl.Francis és Caroline elhidegüléséhez vezető út.

Több okból is nagyon tetszett nekem ez a könyv: azon kívül, hogy egy eredeti, életszerű témát dolgozott fel a regény, minden részlete abszolút hiteles volt. Gondolok itt a házasságban felmerülő gondokra, sőt az ember gondjára, amikor depressziósból gyógyszerfüggővé válik. Az elejétől kezdve, amikor még az orvosság hat, az egyre nagyobb dózisra, hogy ugyanazt a hatást elérje vele az illető, míg végül már nem tudja elképzelni nélküle a napját, miközben nem csak magát teszi tönkre, hanem az emberi kapcsolatait, a házasságát. Ez idő alatt a párja az elkeseredettségtől kezdve, a dühön át, tanácstalanul nézi végig mivé lesz az ember, akit szeretett, a jövőjük, melyet elképzelt. Engem ez az egész ok-okozat, a tökéletesen felépített cselekmény fogott meg leginkább a műben. A főszereplők közötti feszültség eredetén túl, volt egy olyan betegesen izgató, talán „perverz” légköre a történetnek, amit pedig imádtam. 🙂
Szerintem ez egy tökéletes thriller volt!


Kiadó: Álomgyár Kiadó
Kiadás éve: 2018
Oldalak száma: 400 oldal

Jól ​fontold meg, kit engedsz be a lakásodba… és az életedbe!

Caroline és Frank kap egy csábító ajánlatot, hogy egy hétre költözzenek be egy London melletti, elegáns környéken fekvő, kis kertvárosi házba, kicsit kikapcsolódni. Remek alkalomnak ígérkezi, hogy megpróbálhatják helyrehozni megromlott házasságukat.

Az inspiráló környezet ellenére is, problémáik újra felszínre törnek, miközben feltűnik egy nő a szomszédban, aki bizarrul nagy érdeklődést mutat irántuk.

Caroline különös jelenségeket kezd felfedezni a luxusházban. Saját életének régmúlt eseményeire utaló jelek veszik körül. Először teljesen ártatlan dolognak találja, de hamar úgy érzi, mintha valaki ismerné Caroline-t és tudna azokról a titkokról, amelyeket a nő kétségbeesetten próbál elfelejteni…

Rebecca Fleet világszerte nagy sikert aratott, debütáló regényében tökéletes karaktereket alkotott. A fondorlatos és hátborzongató történet beeszi magát az olvasó gondolataiba és az utolsó oldalig kétségek között hagyja.

„Egy fantasztikus thriller, tele feszültséggel és meglepetésekkel. Imádtam!” – Lee Child
„Sötét, okos, szexi, izgalmas és briliáns” – Erin Kelly, bestsellerszerző
„Felkorbácsol minden oldalával.” – Stylist
„Vészjósló és lenyűgöző.” – Woman & Home

Tags: 2018, 5 csillag, álomgyár kiadó, múlt kölcsönbe, rebecca fleet, thriller

Kapcsolódó bejegyzések

előző bejegyzés következő bejegyzés

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

2 × öt =

0 shares

Archívum

Címkék