Nicola Yoon: Minden, ​minden

A tavalyi év során valahogy elkerülte a figyelmemet a regény megjelenése, viszont amikor legelőször láttam a Minden, minden című film trailerét, és megtudtam, hogy ez egy könyvadaptáció, muszáj volt elolvasnom a művet.

A történet egy fiatal lányról szól, Madeline-ről, akinek egy olyan különleges betegsége van, mely kizárja, hogy kilépjen a házukból, illetve alapos kivizsgálás és “fertőtlenítés” nélkül bárki a közelébe menjen, vagy megérintse. 17 éve már az ápolónőjével, Carlával és édesanyjával került csak közvetlen kapcsolatba.

Egy nap azonban minden megváltozik, amikor a szomszédba beköltözik egy fiú, Olly, és a családja. A lány az ablakon keresztül figyeli a srác minden mozdulatát. Olly is kiszúrja a szemben levő ablakban Madeline-t, majd elkezdenek egymással chatelni. Hosszas kérlelés után Carla titokban megengedi, hogy a két fiatal találkozzon, és az ábrándok valóságossá válnak. Ami nehézségeket is hoz magával: kezdenek egymásba szeretni, így egyre több időt akarnak együtt tölteni, egyre többet akarva a másikból. Hatalmas a lebukás veszélye Madeline édesanyja előtt, amit tetéz, hogy a lány akár egy csóktól is meghalhat valamint a fiú családi problémái. Ilyen viszontagságok között kezd bimbózni köztük a szerelem.

Egy meglepő esemény hatására azonban Maddyt és Ollyt eltiltják egymástól, és még interneten sem kommunikálhatnak. Így amikor egy újabb váratlan fordulat következik kettejük történetében a lány olyat tesz, amire senki sem számít. Ez a kockázatos lépése elvezet odáig, hogy sok mindent megkérdőjelez eddigi életével kapcsolatban. A mű vége tulajdonképpen fordulatok sokasága, melyben egyik pillanatban Madeline, és mi is, tele vagyunk reménnyel, aztán ez a bizakodás elvész, és ez ismétlődik, bizonytalanságban tartva mindenkit.

Nagyrészt ez a folyamatos reménykedés és csalódás jellemzi a cselekményt, miközben végigkövetjük a főszereplők szenvedéseit, átéljük szerelmüket, és iszonyúan sajnáljuk őket. Ez oda vezet, hogy például én a regény nagy részén sírtam, vagy szomorú voltam. Ezért először is azoknak ajánlom a könyvet, akik jól érzik magukat a bőrükben!

„Az élet ajándék. Ne felejts el élni!”

Tags: 5 csillag, gabo kiadó, minden minden, nicola yoon, romantikus, young adult

Kapcsolódó bejegyzések

előző bejegyzés következő bejegyzés

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

17 − 13 =

0 shares

Archívum

Címkék