Kiadó: Athenaeum Kiadó
Oldalszám: 168 oldal
Várható megjelenés: 2016. május 13.
„Ki ez a vagány csaj, aki lazán bemutat a halálnak, kétszer is megnyeri ellene a csatát, és aztán arra teszi föl az életét, hogy felhívja a figyelmet a rákszűrés fontosságára?
„Te vagy a felelős a saját testedért!” – mondja. Már eddig is nagyon sok nő életét mentette meg azzal, hogy kiállt a nyilvánosság elé a saját történetével. Bármelyikünkkel megeshet, amit átélt. Akik elolvassák ezt a megrendítően őszinte könyvet, és tesznek is önmagukért valamit, nagyon sok fájdalomtól megkímélhetik magukat, ha komolyan veszik az üzenetét. Ebben a könyvben végigkövethetjük Szentesi Éva gyógyulásának útját. Karcos, önironikus, őszinte írás. Megfog… és nem ereszt. Igazi. Élő. Példa.
„Sokkal többet kaptam a ráktól, mint amennyit elvett tőlem.” „
A borító: ez nem egy romantikus regény, egy kitalált történet, aminek a fedőlapját nagy buzgón nézi az ember és az alapján dönt, hogy megveszi-e a könyvet vagy sem.
Azért azok a kitűzök az írónő bőrdzsekijén, menők 🙂
A memoár május 13-án fog megjelenni, de az Athenaeum Kiadó jóvoltából lehetőségem adódott előbb elolvasni.
Nagyon féltem ettől a könyvtől, mert nem tudtam milyen hatással lesz rám (egy időben onkológián dolgoztam, „csak” adminisztrátorként, orvosok mellett, közben egy közeli hozzátartozóm betegségét asszisztáltam végig, „Te úgyis ott dolgozol!” felkiáltással)
Ezt pusztán azért osztottam meg, mert így teljes egészében kijelenthetem, hogy zseniális az elbeszélés. Végre valaki összefoglalta, leírta konkrétan, kertelés nélkül, mi mit jelent, mi a kemoterápia, a sugárterápia, stb., hogy működnek a dolgok egy kórházban.
A könyv alapján az orvosok, nővérek munkájából, személyiségükből is kaphatunk egy kis kóstolót, ehhez csak annyit fűznék, hogy érdemes elolvasni.
Mert valljuk be, odamegy a kórházba, szakrendelőbe egy kiszolgáltatott beteg, nem is tudja hirtelen, hogy most mi történik, miért küldözgetik ide-oda. Az orvos rosszabb esetben azt mondja „maga olyan fiatal, maga nem lehet rákos” , „jobb esetben” rengeteg mindent mond, aminek a fele latinul van, és ha a doktor közben kiejtette konkrétan azt a szót, hogy RÁK, akkor onnantól kezdve, szerintem, a továbbiakat meg sem hallják az emberek.
Nehéz egy visszaemlékezés, illetve egy ember saját betegségéhez való hozzáállásáról véleményt nyilvánítani. Illetve nem is nehéz, hanem úgy gondolom, abszolút nem illendő kivesézni, vagy bármit ezzel kapcsolatban írni, mert nincs jogunk hozzá, nem voltunk abban az élethelyzetben.
Nagyon jó meglátások voltak a könyvben, az egészet tudnám idézni egy-egy élethelyzet kapcsán. Sajnálom, hogy ezekhez a gondolatokhoz ennyit kellett szenvednie az írónőnek. Nem vagyok orvos, de szerintem az, hogy a szerző kiírta magából a lelki sérelmeit, testi fájdalmait, blogot vezetett, rengeteget segített a gyógyulásában.
Örülök neki, hogy végre ott tartunk Magyarországon, hogy ezeket a tabutémákat lehet feszegetni, hogy ez a memoár megjelenik, és nagyon remélem, hogy sokan el fogják olvasni, mert ez a kendőzetlen valóság.
Szentesi Éva: Hamvaimból
