MELANIE BLAKE: BŰNÖS NŐK

Mivel az írónő előző regénye nagyon tetszett, ezért nem volt kérdés, hogy elolvasom-e a folytatást. Bár őszintén szólva, nekem úgy is kerek lett volna a történet, ha az első könyvnél megáll a sztori. A Könyörtelen nők szerintem egy jól megírt, izgalmas regény volt, még akkor is, ha az én ízlésemnek a kelleténél jóval több és részletesebb erotikus jelenetet tartalmazott. Akik még nem olvasták az első könyvet, de szeretnék, azok itt álljanak meg, hiszen spoilerek következnek.

A történet majdnem ott folytatódik, ahol abbamaradt. Sheena és Catherine épp Madeline temetésén vesznek részt, ahol a színésznő majdnem elárulja magát. Miután visszatérnek a szigetre a barátnőknek nem sok idejük maradt kiélvezni a nyugalmat. A díjátadó estéjén a részeges újságírót, Ross Owen-t tragikus baleset éri, amiben az öt nő is érintett. Így már nemcsak egy, hanem két halálesetet kell eltussolniuk. Madeline özvegye, Chad bejelenti, hogy Jake-et, Amanda hímsoviniszta férjét visszahelyezi a showrunner-i pozíciójába és ezzel egy lavinát indít el. Ráadásul egy eltökélt újságírónő is a sziget körül legyeskedik, akinek nem titkolt célja, hogy botránykönyvet írjon a sorozat szereplőiről. Szóval izgalom és szerelem is van bőven. Na és persze erotika ismét. A barátnők úgy tűnik lassan révbe érnek, van, aki egy férfi oldalán, van, aki az anyaságban találja meg a békét, azonban a könyv utolsó oldalai nem várt fordulatot tartogatnak.

Ez a második könyv kevésbé tetszett, mint az első. Az írónő kicsit túlírta a regényt. Nagyon lehetett érezni, hogy tervez még egy harmadik könyvet is, ezért olyan felesleges leírásokkal volt tele a könyv, amikről érezni lehetett, hogy csak oldalszámnövelésre íródtak, mivel folyamatosan elismételte a már egyszer leírtakat, mintha 20 oldalanként összefoglalta volna a már megtörtént eseményeket. Emellett már bántóan sok „lenyűgöző”, „káprázatos” és „lélegzetelállító” jelzőt használt. Minden nőnek bombasztikus alakja van, nem számít, hogy 40 vagy 70 éves. Ez kicsit komolytalanná tette a leírásokat. A cél feltehetően az volt, hogy 40 felett is lehet valaki csinos és vonzó, de a kevesebb több alapon ez akkor is átjött volna, ha nem rágják folyton a szánkba.

Egy szó mint száz, a Bűnös nők nem volt akkora olvasásélmény számomra, mint az előző regény, az egyszer olvasható kategóriába sorolnám, bár kellően szappanoperásra sikeredett: túláradó érzelmek, tökéletes idomok, luxuscipők és túlfűtött erotika. Ettől függetlenül biztos elolvasom a folytatást, mert kiváncsi vagyok, hogyan zárul a barátnők története.


Kiadó: Next21
Kiadás éve: 2022
Oldalak száma: 400
Fordította: Horváth M. Zsanett

A gyilkosságot is megússzák?
Négy színésznő egy gyönyörű szigeten, nem messze Anglia partjaitól. Az ötödik nincs ott, meggyilkolták. Csak ők négyen tudják, hogy miért.
Félnek, hogy kipattan a titok. A sorozat forgatásán egyre nő a feszültség.
Mind a négyen a végsőkig elszántak, a forgatás nem állhat le – nem számít, hogy ez mibe kerül.
Az egyikük már-már elárulja az igazságot – nincs az a tévésorozat, amely túlélne egy ilyen botrányt.
Mindegyiküknek van takargatnivalója – kérdés, hogy mindannyian bűnösek-e?
A Könyörtelen nők szereplőgárdája visszatér – és bajban vannak.

Tags: 2022, bűnös nők, erotikus, krimi, melanie blake, next21 kiadó

Kapcsolódó bejegyzések

előző bejegyzés következő bejegyzés

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

15 − 14 =

0 shares

Archívum

Címkék