Currently Browsing: romantikus
A tavalyi év során valahogy elkerülte a figyelmemet a regény megjelenése, viszont amikor legelőször láttam a Minden, minden című film trailerét, és megtudtam, hogy ez egy könyvadaptáció, muszáj volt elolvasnom a művet. A történet egy fiatal lányról szól, Madeline-ről, akinek egy olyan különleges betegsége van, mely kizárja, hogy kilépjen a házukból, illetve alapos kivizsgálás és […]
Már rég olvastam egy kis romantikus, szerelmes regényt, erotikával fűszerezve, úgyhogy épp itt volt az ideje. Egy könnyű kis könyvre vártam, aminek a cselekményét nagyjából sejteni fogom, hát ennél sokkal többet kaptam. A történetet Greta, az egyik főszereplő szemszögéből élhetjük át. A lány családjához a középiskola utolsó tanévére odaköltözik a mostohaapja fia, Elec, akit még […]
Az ÍRÓ-BLOGGER-OLVASÓ találkozón kerültem – remélem nem először – kapcsolatba a könyv szerzőjével. Már amikor az írónő mesélt a művéről, megfogalmazódott bennem, hogy nagyon szeretném elolvasni ezt a regényt. Szerencsére azok közé a “kiválasztottak” közé kerültem, akik megkapták az olvasmányt. Nagyon nehéz összefoglalnom az eseményeket és leírni, mert egyrészt muszáj egy két spoilert beleírnom, másrészt […]
„Nora fiatal szingliként éli az életét. Azt hiszi, maga mögött hagyta a múltját, és elegendő távolságra van a régi pasijától, aki hét évvel ezelőtt szó nélkül otthagyta. Egészen addig, amíg össze nem fut vele újra. Onnantól kezdve az élete a feje tetejére áll. Patrick híres autóversenyző. Szereti a nőket, és a nők is szeretik őt. […]
„Van egy srác, akit bármikor felhívhatsz. Egy srác, akinek sok lány tudja a számát, aki egyetlen éjszakára a Tiéd lehet, és egyszeriben megváltozik az életed. Tudja, ki vagy, mit szeretsz, hová tartasz. Szigorú szabályokat kell betartanod, ha vele akarsz lenni. Soha többé nem találkozhattok, nem hív, nem válaszol, egyszerűen eltűnik az életedből. Egyetlenegyszer lesz csak […]