Currently Browsing: Rovatok
Az Imádom a könyveket jóvoltából ismét megrendezésre került június 24-én az ÍRÓ*BLOGGER*OLVASÓ – EGY HELYEN nevű rendezvény, immáron a harmadik. Az elsőhöz képest ez az esemény teljesen más volt. Ennek részben örültem, mert nagyon elfáradtam a három órás „rapid-randi” végére, részben kicsit szomorú voltam, mert nem tudtam mindenkivel beszélgetni, kapcsolatba kerülni. Viszont (én úgy láttam […]
Annak ellenére, hogy nagyon szeretem az írónő műveit, valahogy nem tetszett a fülszöveg, és nem is akartam elolvasni ezt a regényt. Aztán meggyőzőtt a többség moly.hu-n, és belekezdtem. A történet főszereplője Sydney, aki éli szinte tökéletes életét baráttal, legjobb barátnővel, aki egyben a lakótársa, főiskolára jár, valamint jó állása van.Esténként pedig kiül a teraszra és […]
„Hat ötéves gyerek nyomtalanul eltűnik. Tizenegy év múlva öten közülük visszatérnek, de egyikük sem emlékszik arra, hogy hol voltak ennyi ideig, ki vitte el őket és miért. Scarlett az egyik az öt közül. Amikor hazatér, alig ismeri meg az anyját, és fogalma sincs róla, ki ő valójában. Lucasra azonban emlékszik, mint ahogy a fiú is […]
Be kell valljam mindig kicsit félek a Kolibri könyvektől, persze mindig teljesen alaptalanul. Valószínűleg ez azért van, mert valahol bennem bujkál, hogy mit fognak szólni mások, és majd megszólnak, hogy miért nem “a koromnak megfelelő” könyveket olvasok. Eddig soha nem csalódtam a Kiadó egyetlen könyvében sem, könnyen olvasható, pörgős, és izgalmas regények kerültek a kezemben, […]
A tavalyi év során valahogy elkerülte a figyelmemet a regény megjelenése, viszont amikor legelőször láttam a Minden, minden című film trailerét, és megtudtam, hogy ez egy könyvadaptáció, muszáj volt elolvasnom a művet. A történet egy fiatal lányról szól, Madeline-ről, akinek egy olyan különleges betegsége van, mely kizárja, hogy kilépjen a házukból, illetve alapos kivizsgálás és […]















