Currently Browsing: Könyvkritikák
„Történet egy lányról, aki később Augustus császár felesége lett. Majd a Római Birodalom legnagyobb hatalmú asszonya. Livia Drusilla tizennégy éves korában kihallgatja apját és annak arisztokrata társait, akik éppen a Julius Caesar elleni merényletet tervezik. A fiatal lány éles eszű bizalmassá és apja legfőbb politikai fegyverévé válik. Vonakodva ugyan, de előnyös házasságot köt Caesar hadseregének […]
„Miért készítünk kifestőkönyvet felnőtteknek? Gyermekként sokan leltünk örömet abban, hogy gondosan összegyűjtött zsírkrétáinkkal, színes ceruzákkal és tollakkal kiszíneztük kedvenc karaktereinket vagy jeleneteinket a könyvekben. De ahogy idősebbek lettünk, úgy egyre több felelősségünk lett, és háttérbe szorultak azok a dolgok, amiket pusztán élvezetből csináltunk. Belső gyermekünk sokszor feladat és szórakozás nélkül marad manapság! A színezésben az […]
„A nevem Tate. Valamikor ő is így hívott. Most viszont szóba sem áll velem. De békén sem hagy. Régen a legjobb barátom volt. Aztán egyszer csak ellenem fordult. Mindennap megkeserítette az életemet. Elérte, hogy megalázzanak, kirekesszenek, pletykáljanak rólam. A szívatásai egyre kegyetlenebbé váltak, szinte belebetegedtem abba, hogy folyamatosan meneküljek előle. Még Franciaországba is elmentem egy […]
Nem akarok előre szabadkozni, de ez az első ilyen bejegyzés. Próbálok kialakítani valamilyen struktúrát, mert tervezem, hogy a jövőben rendszeressé válik a Könyv vs.film kategória. Meglátjuk, hogy tetszik Nektek 🙂 Michael Lewis : A nagy dobás (A könyv) Kiadó: Alinea Kiadó Kiadás éve: 2010. Oldalak száma: 350 oldal „Néhány kivételes ember látta a jövőt: […]
„Szülei halála után Blythe McGuire-t magával rántja a gyász, alig tud a felszínen maradni, miközben a Matthews Egyetemen az utolsó évén igyekszik átvergődni. Aztán egy véletlen találkozás mindent megváltoztat: tagadhatatlan vonzalom ébred benne a sötét hajú végzős, Chris Shepherd iránt, akinek a múltja talán még sajátjánál is bonyolultabb. Ahogy a kapcsolatuk elmélyül, Chris magához téríti […]
















