Kiadó: Athenaeum Kiadó
Oldalszám: 368 oldal
Megjelenés: 2016.
„Az igazi tündérmesék nem a nyúlszívűeknek valók. Ezekben a gyerekeket boszorkányok falják fel és farkasok kergetik; a nők kómába esnek vagy éppen gonosz rokonaik áldozatául. Valahogy mégis minden fájdalom és szenvedés megéri, amikor a mese jóra fordul, és boldog vége lesz. Hirtelen nem számít, ha az ember négyest kapott a francia röpdogára, vagy ő az egyetlen lány a suliban, akinek nincs randija a bálra. A boldog vég jóvátesz mindent. De mi van, ha ez mégsem a vége?
Delila éppúgy gyűlöli a sulit, amennyire szereti a könyveket. Van is egy nagy kedvence, amivel képtelen betelni. Ha valaki – különösen a népszerű lányok közül – megtudná, hányszor olvasta el újra és újra a könyvtár poros mélyéről előásott tündérmesét, a poklok legmélyebb bugyrába száműznék… örökre.
Delila számára ez a mese mégis több papírra vetett szavaknál. Persze ebben is van egy jóvágású (oké, dögös) királyfi, fényűző palota és elvetemült gonosztevő, mégis olyan, mintha valami mélyebb jelentése lenne. Delila egy napon azt is megtudja, mi ez. Mint kiderül, a nem is olyan szőke herceg nemcsak valóságos, de nagyon szemrevalónak találja tizenöt éves olvasóját. Csak hát… egy világ választja el őket egymástól. Így aligha működhet…
A New York Times sikerszerzője, Jodi Picoult ezúttal a lányával, Samantha van Leerrel közösen írt klasszikus tündérmesét – egyedülállóan modern hangnemben. Az olvasót rövid úton elvarázsolja egy olyan kamaszlány története, aki kész átkelni valóság és fantázia határán, hogy a legnagyobb veszedelmek árán is ráleljen a boldogságra.”
A borító: összefoglalja a történetét lényegét, az eredetihez képest sokkal „varázslatosabb, tündérmesésebb”, vidámabb, színesebb.
Az eredeti borító
Ami megfogott ebben a könyvben, az a szokatlan témaválasztás volt.
Hogyan szabadítsunk ki egy hőst a mesekönyvből?
Kíváncsi voltam, hogy anya és lánya, hogy oldja ezt meg…Ehhez hozzájön, hogy nem olvastam még az írónőtől, ezért duplán volt érdekes számomra a regény.
Ez a kötet szerintem minden korosztály igényeit kielégíti, mert az olvasásával kapunk egy tündérmesét és egy kedves lányregényt (ahol végre a főhős szerelmes lesz az olvasóba 🙂 ) . Úgy gondolom mindenki szívesen gondol vissza arra az időszakra, amikor még az édesanyja olvasott neki esténként, ill. később mikor még csak ártatlanul ismerkedett a fiúkkal. 🙂
Szóval három „nézőpont” van jelen a kötetben : maga a mese, Delila, az Olvasó, és Olivér, a mesebeli herceg, ezek a részek váltakoznak, miközben a történet folyamatosan halad előre.
Az egész sztori Olivér kiszabadítására összpontosul, ezáltal úgy éreztem eleinte, hogy a történet mögé semmit sem kell látni. Aztán megfogott, amin Olivér folyamatosan gondolkodott, hogy nem lehet csak ennyi az élet, ennél több kell, hogy legyen. Nekem is megmozgatta a fantáziám, hogy lehet mi is egy mesekönyv szereplői vagyunk és játsszuk a saját szerepünket, amit ránk osztottak. Létezik egy nálunknál nagyobb világ, egy másik valóság is és a miénk csak egy behatárolt szerep, amiből nincs kilépés.
Delila közben a „világunkban” mindent megtesz, hogy segítsen a királyfinak a szabadulásban, érdekesebbnél-érdekesebb ötleteket találnak ki ketten, ami egyre közelebb hozza őket egymáshoz. A segítségének persze ára van és a „való világ”-ban, az amúgy is nehezen boldoguló lány, sokat szenved tervének megvalósításáért.
A könyv tele van illusztrációval ill.minden nézőpont más színnel van jelölve, ami a mese jelleget erősíti. Ez is megszilárdította bennem, hogy nem mindennapi ez a mű. Egészen biztos, hogy nem fogom elfelejteni.
Jodi Picoult - Samantha van Leer : Sorok között
