Currently Browsing: Egyéb műfajú könyvek
Annak ellenére, hogy nagyon szeretem az írónő műveit, valahogy nem tetszett a fülszöveg, és nem is akartam elolvasni ezt a regényt. Aztán meggyőzőtt a többség moly.hu-n, és belekezdtem. A történet főszereplője Sydney, aki éli szinte tökéletes életét baráttal, legjobb barátnővel, aki egyben a lakótársa, főiskolára jár, valamint jó állása van.Esténként pedig kiül a teraszra és […]
A tavalyi év során valahogy elkerülte a figyelmemet a regény megjelenése, viszont amikor legelőször láttam a Minden, minden című film trailerét, és megtudtam, hogy ez egy könyvadaptáció, muszáj volt elolvasnom a művet. A történet egy fiatal lányról szól, Madeline-ről, akinek egy olyan különleges betegsége van, mely kizárja, hogy kilépjen a házukból, illetve alapos kivizsgálás és […]
Már rég olvastam egy kis romantikus, szerelmes regényt, erotikával fűszerezve, úgyhogy épp itt volt az ideje. Egy könnyű kis könyvre vártam, aminek a cselekményét nagyjából sejteni fogom, hát ennél sokkal többet kaptam. A történetet Greta, az egyik főszereplő szemszögéből élhetjük át. A lány családjához a középiskola utolsó tanévére odaköltözik a mostohaapja fia, Elec, akit még […]
Szintén az ÍRÓ-BLOGGER-OLVASÓ egy helyen nevű rendezvényen találkoztam Földi Gyöngyi írónővel, akivel úgy érzem egy nagyon érdekes beszélgetést folytattunk a könyvéről. A mű az írónő gyermekéről, Balázsról szól, pontosabban képességeiről. Ne egy fantasy regényt képzeljünk el és ne is bélyegezzük meg, vagy ítéljük el a szerzőt, egyszerűen csak legyünk nyitottabbak a minket körülvevő világra. Már […]
Kiadó: GABO KÖNYVKIADÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. Kiadás éve: 2016. Oldalak száma: 334 oldal „Patricia Gucci titokban született: szerelemgyerek volt, akinek születése könnyen romba dönthette volna édesapja karrierjét. Aldo nem engedhetett meg magának egy nyilvános botrányt, azonban nem volt képes ellenállni Patricia édesanyja iránti hatalmas szerelmének. Szerelmét, Brunát akkor ismerte meg, amikor a fiatal lány […]














