Annak ellenére, hogy nagyon szeretem az írónő műveit, valahogy nem tetszett a fülszöveg, és nem is akartam elolvasni ezt a regényt. Aztán meggyőzőtt a többség moly.hu-n, és belekezdtem.
A történet főszereplője Sydney, aki éli szinte tökéletes életét baráttal, legjobb barátnővel, aki egyben a lakótársa, főiskolára jár, valamint jó állása van.Esténként pedig kiül a teraszra és a szembelévő erkélyen gitározó, helyes srác játékát hallgatja. A fiú, Ridge, is észreveszi Sydneyt, és azt, ahogy a lány a zenéjére reagál. Egy különös ötlete támad: küldje el sms-ben Sydney a dalszövegeket, amiket énekel, miközben ő zenél. Így “ismerkedik” meg egymással a két fiatal.
Ám történik egy váratlan fordulat, aminek eredményeképp a lány beköltözik Ridge-hez, bérlőként. Ekkor derül ki, hogy a srác gitározás közben dalszövegeket ír, ám jelenleg alkotói válságban szenved. Úgyhogy Sydney kiváló szövege után egyértelműnek tűnik a közös munka. Nagyon jól megy a dolog, egyre közelebb kerülnek egymáshoz a fiatalok. Csakhogy Ridge-nek barátnője van, akit soha nem akar elhagyni, még ha a szíve mást diktál is.
Körülbelül ettől a ponttól kezdve kicsit szenvedésnek éltem meg a történetet. Hiába voltam vele tisztába, hogy ki, miért cselekszik, úgy ahogy, egyszerűen nem bírtam azonosulni a kínlódással, sírással, amit a szereplők véghez vittek. Ridge-re kifejezetten dühös voltam: abszolút nem találtam romantikusnak a tetteit, a megnyilvánulásait.
Egyébként a könyv többi része vicces volt, fordulatos, bonyodalmakkal teli, tényleg magával ragadott, de az utolsó ¼ rész nagyban lehúzta számomra a történetet.
Levontam a tanulságomat: ami eleve nem kelti fel az ember figyelmét, arra mondhatnak bármit, nem fog tetszeni.
