KAREN SWAN: Karácsonyi ​parti

Nagyon tetszett a könyv fülszövege, így egy fantasyt félbeszakítva, hirtelen felindulásból, megvettem. Nem tudom nem összehasonlítani az írónő előző kötetével, a Titok Párizsban-nal, ugyanis egyértelműen azt a hangulatot vártam ettől a regénytől is. Sajnos ezt hangulatot most nem kaptam meg.

De kezdjük az elejéről. Adott egy ősi birtok, melynek legnagyobb része a kastéllyal együtt, a családfő elhalálozása után, a legkisebb lányra száll. Willow nővérei és az anyjuk is, annak ellenére, hogy ők is örököltek, a meglepetésen túl rosszallják a kialakult helyzetet. Leginkább azért, mert Willow három éve hirtelen elhagyta a szülői házat, és szinte teljesen megszakította a kapcsolatot a családjával. Mindenki sejti, hogy elhallgat valamit, mégsem beszél róla nyíltan senki. A történetben ez a másik két nővérre is igaz, ami sajnos azt eredményezi, hogy nagyon lassan bontakoznak ki a kisebb-nagyobb rejtélyek.

Az írónő közben több romantikus szálat is belefűzött az elbeszélésbe, mégis csak az egyiknél éreztem azt, hogy teljesen bele tudom magam élni. A másik kettő kicsit kidolgozatlannak tűnt, mindkettőből hiányzott a bizsergés és teljesen egyértelmű volt a kimenetele.

Tulajdonképpen úgy gondolom, ha csak simán Willow szemszögéből ismerhettem volna meg a sztorit, sokkal izgalmasabb, pörgősebb lett volna a Karácsonyi parti. Így nem ragadott magával annyira a regény, annak ellenére, hogy egy könnyű, gyorsan olvasható könyvről van szó.
Ezért leginkább azoknak ajánlom a művet, akik nem akarnak töprengeni az olvasottakon, csak egy fesztelen kikapcsolódásra vágynak.


Kiadó: XXI. Század
Kiadás éve: 2020
Oldalak száma: 460 oldal
Fordította: Alföldi Zsófia

Parti ​egy elegáns vidéki kastélyban, ahol a visszafogott felszín alatt burjánzanak a titkok és a románcok…

Declan Lorne, az utolsó ír lovag váratlanul jobblétre szenderül. Az ősi cím vele együtt száll a sírba, birtokán pedig, amely az ország vad, délnyugati partvidékén található, három lánya osztozik. Az idősebb lányok, Ottie és Pip várakozásaiknak megfelelően kapják meg örökségüket, azonban mindenki meglepetésére – és csalódására – a legkisebb lány, a család fekete báránya, Willow örökli magát a kastélyt.
Miért Willow kapta a kastélyt? A három lánytestvér annak idején közel állt egymáshoz, de most elkeseredett küzdelem kezdődik. Három évvel korábban, nem tudni, miért, Willow hátat fordított a szülői háznak, Dublinba szökött, és megfogadta, hogy soha nem tér vissza. Így aztán, amikor ripsz-ropsz bejelenti, hogy eladja a kastélyt, Pip és Ottie bosszút fogad: Pip egy lapra tesz fel mindent, hogy biztosítsa a jövőjét, Ottie pedig olyan döntést hoz, amely mindhármuk vesztét jelenti.
A fényűző karácsonyi partit Connor Shaye, leendő tulajdonos rendezi: neki házavató, a három testvérnek búcsúbuli.
A titkaikra azonban sorra fény derül: Ottie, Willow és Pip számára egyetlen kérdés marad – képesek lesznek arra, hogy a jövőjüket egyengessék? Ehhez ugyanis egyszer s mindenkorra el kell engedniük a múltat.

„Igazi ínyencség… Merüljetek bele!” – Veronica Henry, az Álmaink otthona című bestseller szerzője

Olvasói vélemények:
„Tökéletes téli olvasmány, amibe nem lehet nem belefeledkezni…”
„Csupa intrika és titok, csupa összetört szív, csupa szerelem…”
„Ha rejtélyekkel és drámai fordulatokkal teli könyvet akarsz, akkor a Karácsonyi parti az ideális könyv számodra.”
„A Karácsonyi parti erőteljes, kihagyhatatlan sztori.”
„Ez a tökéletes olvasmány… kezdődhetnek az ünnepek!”

Tags: 2020, 21.század kiadó, 4 csillag, karácsonyi parti, karen swan, romantikus regény

Kapcsolódó bejegyzések

előző bejegyzés következő bejegyzés

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

három + 5 =

0 shares

Archívum

Címkék