JENNIFER ARMENTROUT: Oblivion 2. – Feledés (Luxen Daemonnal)

„Daemon Blackkel összekapcsolódni szívás…

Ráadásul nemrég eltökélte, hogy bebizonyítja: amit irántam érez, az nem csupán bizarr kapcsolódásunk mellékhatása, hanem valódi érzelem. Nem tudom, mit gondoljak efelől, de tény, hogy mostanában már korántsem olyan bunkó velem, mint korábban.

De nem ez a legnagyobb problémánk.

A Védelmi Minisztérium emberei körülöttünk szaglásznak. Ha rájönnek, mire képes Daemon, és főleg, hogy mi ketten összekapcsolódtunk, mindkettőnknek végünk. Az iskolában felbukkanó új srác sem hiányzott. Ő is tele van titkokkal. Tudja, mi okozza a körülöttem zajló sok furcsaságot, és segítene is rajtam… de ennek súlyos ára van.

És aztán az események még vadabb fordulatot vesznek.

Láttam valakit, akit halottnak hittem. Szóljak vagy hallgassak? Mi történt Dawsonnal? Ki árulta el? És mit akarnak Daemonéktól – na meg tőlem – a védelmisek?

Az már biztos: Daemon Blackkel összekapcsolódni nem egy életbiztosítás.

Senki nem az, akinek látszik. És nem mindenki éli túl a hazugságokat…

Éld át az Ónix történetét Daemonnal!”

Daemont ennyi idősen is imádom 🙂 . Tehát egyértelmű volt, hogy az ő szemszögéből is el kell olvasnom a történteket. Ugyanis az Oblivion2 az Ónix sztorija a srác nézőponjából.

Mivel az Ónix óta eltelt már kb.3 év, ezért kicsit olyan volt az Oblivion2, mintha újraolvasnám a Luxen sorozat második részét.

Hozzá kell tennem, hogy az írónő új részeket is beleszőtt az elbeszélésbe, így szinte egy újabb történettel lettem gazdagabb a nagyon helyes földönkívüliekről, gondolataikról és cselekedeteikről. 🙂

A lelkesedésem mégis alábbhagyott néhol: például Daemon szemével nézve Kat nem volt annyira szimpatikus, mondhatni néha fárasztó volt és értetlen. Mindig ugyanazon a témán rugózott, ez kicsit kiakasztó volt. Valahogy az Ónix című könyvben nem jöttek ennyire elő ezek a problémák, nem fektetett rá a szerző ekkora hangsúlyt. Itt mondjuk Daemonról volt szó, akiben tomboltak a hormonok és minden idejét a lánnyal szerette volna tölteni. Csak Katy miatt ez nem volt könnyű.
Összefoglalván: Az alaptörténet ugyebár azonos volt mindkét műnél, így néha elvesztettem az érdeklődésemet, és a végét sem leesett állal olvastam. Voltak új részek a regényben, de szerintem inkább érdekességképpen, nem hiszem, hogy nagy jelentőségük lett volna. Kat,a fiú szemével furcsa, idegesítő volt, de lehet pont ezért volt érdekes. Viszont Daemon gondolatai miatt megérte elolvasni a művet! 🙂

Tags: ajánló, daemon, j.l.armentrout, jennifer armentrout, jennifer l.armentrout, könyv, könyvkritika, könyvmolyképző kiadó, luxen, oblivion2, ónix, vélemény, vörös pöttyös

Kapcsolódó bejegyzések

előző bejegyzés következő bejegyzés

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

5 × 1 =

0 shares

Archívum

Címkék