MÜNZ ANDRÁS: Szerelemszombat

„Szerelmesnek lenni jó. Akár hétfőn, akár kedden, akár szerdán, sőt, a hétvégét sem érdemes kihagyni. Szabad szombatra vagy vasárnapra nem vágyunk, szeretni ugyanis minden időszakban kitűnő foglalatosság. Fiatalon megpróbáljuk utolérni a kiszemelt célszemélyt. Néha ebben épp saját biciklink akadályoz meg bennünket. Időskorunkban már a buszon, az újság mögül szeretnénk rájönni, hogy az a bizonyos fiatal lány észrevett-e minket. Van, amikor túlkomplikáljuk a dolgokat, máskor a legegyszerűbb jelekből sem tudunk olvasni. Aztán eljön a pillanat, amikor már a fogorvosi asszisztensnő együttérző pillantásáért is hálásak lehetünk.

Münz András rövid, vidám, néhol édes-bús történeteinek nagy része korábban a Nők Lapja hasábjain jelent meg.”

Az Athenaeum Kiadó jóvoltából kerültem kapcsolatba a Szerelemszombat című könyvvel, valamint Münz Andrással.

Szégyellem bevallani, de nem ismertem az író kilétét, munkásságát, általánosságban ezt óriási hibának vélem, a mű elolvasása után pedig végképp.

Pár mondat az íróról, hogy más olvasó még véletlenül se járjon így:

Münz András “mérnökmúlttal és többéves műegyetemi tanárkodással a háta mögött került az újságírói pályára. Nagy példányszámú lapok (Rádió- és Televízió Újság, Ludas Matyi, Nők Lapja, szinte az összes országos napilap) külső-belső munkatársa, szerkesztője volt. Készített interjúkat, riportokat, tárcanovellákat, humoreszkeket. Kabaréjeleneteket a Magyar Rádiónak és a televíziónak.

Művei:

  • Szerelemszombat (2017)
  • Malomzúgás (2014)
  • Dublőr nélkül (2012)
  • Hozzon Isten! (2011)
  • A dédi térdekalácsa (2010)
  • Életvonal (2009)
  • Génficam és más állatéletképek (2008)
  • Időjáték (2007)
  • Mosolycsomag (2006)
  • Túlélőtúra (2005)
  • Reményfutam (2004) “

Forrás: hu.rightpedia.info

A Szerelemszombat közel 200 oldalon, pár lapos történetekkel szórakoztatott, elszomorított, vagy elgondolkodtatott.

Kicsit úgy éreztem magam, mintha a 365 esti mesét olvasná fel édesanyám. Minden nap egy mese, aztán alvás. Szerettem volna ezt a művet is így elolvasni. Sokkal jobban átéreztem volna az elbeszéléseit. De a világ ennél sokkal kegyetlenebb és köze sincs a mesékhez. 🙂

A szerző a valóságból meríti az alapjait a történeteknek, így könnyen magára ismer az ember egy-két helyzetbe. A mindennapi apró dolgokra, szituációkra, esetleg párbeszédekre. Így utólag ráébreszt arra, hogy mennyire nevetséges egy hasonló körülmény, melybe kerül az olvasó.

Még azt is megkockáztatom, hogy lehet nem is kell olyan komolyan venni az életet. Amiken egyik pillanatban felidegesíti magát az ember, az előfordulhat, hogy teljesen lényegtelen, és pár perc múlva belegondolván, csak mosolyog rajta az ember.

Bennem ilyen gondolatok kavarogtak, miközben nevettem, esetleg búslakodtam az elbeszéléseken.

Köszönöm a könyvet az Athenaeum Kiadónak!

Tags: ajánló, athenaeum kiadó, könyv, könyvkritika, könyvmoly, münz andrás, olvasás, szerelemszombat, vélemény

Kapcsolódó bejegyzések

előző bejegyzés következő bejegyzés

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

három × 4 =

0 shares

Archívum

Címkék