Currently Browsing: Könyvkritikák
Amikor a kezembe vettem a könyvet azt hittem, hogy pár száz oldalnyi borzongásban lesz részem. Sajnos csalódnom kellett. A történet szerint Alex, a főszereplő, szülei meghalnak. A lány fél évre rá, az egyetem elvégzése után, hazaköltözik. Ekkor az ügyvédjétől megtudja, hogy van egy eltitkolt féltestvére: Dory. (SPOILER!) Alex rengeteg gondolkodás után úgy dönt, szeretné megismerni […]
Ugyan Az éjféli banda még csak a második David Walliams könyv, amit olvastam, (az első A nagy szökés volt) , de nagyon tetszik az író stílusa. Véleményem szerint egy-egy fontos témát csomagol egy vicces, kalandos történetbe. Mi pedig csak rendületlenül olvassuk a kalandok sokaságát, elmerülünk a mozgalmas cselekményben, miközben jókat kuncogunk. Amikor pedig az elbeszélés […]
Amikor elolvastam a Hat ébredésnek a hátoldalát, arra gondoltam, hogy olvasok majd egy kis sci-fit, amiben a krimi elemei is fellelhetők lesznek. Ehhez képest szinte az első oldaltól olyan feszültség volt a cselekményben, hogy a thriller kategóriába is gondolkodás nélkül besoroltam a művet. 2493-at írunk. A klónozás mindennapos jelenség. Az emberek-klónok elmetérképüket lementve ott tudják […]
Így nyaralás közben, után, úgy éreztem, hogy kell egy kis „habkönnyű” regény. Tulajdonképpen majdnem sikerült megtalálnom, amit kerestem, de kicsit továbbgondolva a történetetet, hasonló helyzetben nem biztos, hogy egyes szituációkon mosolyogtam volna. A történet elején megismerkedünk Helennel, aki négy éve viszonyt folytat egyik nős, gyermekes munkatársával. A nő kezdi már unni az egész kapcsolatot, az […]
A fülszöveg elolvasása utána, amikor megláttam a fedőlapon a „A bárányok hallgatnak rajongóinak” mondatot, tudtam, hogy el fogom olvasni ezt a könyvet. A történetben egy sármos, jóképű orvost, Hamish Wolfe-ot, letartóztatják három nő meggyilkosáért. Wolfe az első pillanattól kezdve tagadja, hogy ő követette el ezeket a szörnyű tetteket. Tulajdonképpen az a célja, hogy mindenáron megszerezze […]