KATHARINE MCGEE: Az ezredik emelet

“2118 november, Manhattan. Huszonöt éve terpeszkedik a város közepén a Torony, az ezeremeletes acél- és flexiüveg monstrum. A legmodernebb technikával felszerelt épület város a városban, a végtelen lehetőségek otthona – persze nem mindenki számára. Az alsóbb szintek lakóit több mérföld és egy teljes évszázad választja el a “plafonburzsujok” maximálisan automatizált világától.
Avery Fuller családjával az ezredik emelet egyedüli lakójaként éli irigylésre méltó mindennapjait. Genetikailag tökéletesre formált lábai előtt hever a világ, a sikerre kódolt lány mégis magányos. Legjobb barátnőire is csupán abban hasonlít, hogy mindannyian rejtegetnek valamit. Persze egyszer minden titok kiderül, és ezt Watt Bacradi tudja a legjobban. Az Alsótoronyban lakó fiatal és ügyes hacker abból él, hogy mások titkait árulja jó pénzért. Ahogy körülötte mindenki, ő is a felsőbb szintek világába vágyik – de mit hajlandó megtenni ezért? És meddig megy el akkor, ha saját titkát kell megvédenie?
Avery, Leda, Eris, Rylan, Watt – átlagos tizenévesek, akik korántsem átlagos körülmények között élnek. A szolárlámpák hamis fényében nehéz elfogadni, hogy a szerelem még a Toronyban sem működik gombnyomásra.”

Amikor megláttam a könyv hátulján, hogy a Gossip Girl – A pletykafészek szerzője ajánlotta a regényt, egyből meg kellett szereznem ezt az olvasmányt. Nagyon szeretem a Gossip Girlt, és titkon reméltem, hogy kicsit hasonlítani fog rá ez az elbeszélés.

2118-at írunk. Manhattanban egy hatalmas épületet húztak fel, aminek a neve: a Torony. Itt minél magasabban lakik az ember, annál gazdagabb, befolyásosabb a társadalomban. Annál modernebb technikával van felszerelve a lakása, annál automatizáltabb a világa. Természetesen ahogy haladunk lejjebb az ezredik emeletről, annál szegényebbek a lakók, annál több lakás van egy emeleten. Tulajdonképpen ez az egész elképzelt építmény egy város a városban. Valamilyen szinten létezik még a kinti világ is pl.Brooklyn, de mindenki a Toronyba vágyik.

A történet tizenévesekről szól – Avery, Leda, Eris, Rylan, Watt szemszögén keresztül látjuk az életüket. Ők öten “más világokból” érkeztek, más problémákkal küzdenek nap, mint nap, és más titkokat rejtegetnek. Az útjaik a cselekmény során mégis egyre közelebb kerülnek egymáshoz, miközben a titkaik csak halmozódnak, és egy olyan vég felé sodródnak mindannyian, melyet egyszerűen már nem lehet megfordítani. Az írónő többszörös csavarjának köszönhetően, felsejlett bennem némi remény, holott a könyv prológusában, az első pár oldalon, már megtörtént a baj. Mégis reménykedtem. Aztán folytatódott a történet és beigazolódott, amit eddig is sejtettem, hogy nem az a bizonyos “baj” a regény lényege, hanem a szereplők rá adott válasza, ill.a sztori közbeni folyamatos viselkedésük. És pont így tudta elérni a szerző, hogy a kötet függő véggel záródjon, és alig várjam már a második részt.

Nekem nagyon tetszett ez a könyv – nem a Gossip Girl miatt, bár meggyőződésem, hogy aki azt szereti, ezt is fogja. Szerettem a Tornyot, az elképzelést, hogy száz év múlva akár így is élhetünk. A legjobban pedig a történet hangulatát, hogy minden titoknak, mozzanatnak volt oka, miértje.

“Az ezredik emeleten lüktető zene és nevetgélés utolsó foszlányai is elhaltak, a parti lassacskán véget ért, és még a legelvetemültebb partiarcok is betámolyogtak a liftekbe, hogy elinduljanak haza lefelé.”

“Az ebéd végét jelző csengő megszólalt, Avery felállt, és Eris felé nyújtotta a kezét, hogy felsegítse. A csuklóján egy dekoratív gyémánt teniszkarkötő osztozkodott egy Hermès karpereccel, csillogó körmei friss digilakkozásról árulkodtak.”

Címke: , , , , , , ,
előző bejegyzés következő bejegyzés

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

három × egy =

0 shares