JOSIE SILVER: Egy ​éj a szigeten

Miközben épp egy könnyű, romantikus regényt kerestem, botlottam bele Josie Silver legújabb művébe. Őszinte leszek, a szerző eddigi kötetei nem igazán tetszettek. A Lydia Bird két életét félbehagytam, az Egy decemberi napról pedig körülbelül azt gondoltam, mint Emese: nem volt rossz, de semmi pluszt nem adott. Mindezek ellenére valamiért mégis vonzott ez a történet és szerencsére esélyt is adtam neki.

Cleo egy randirovat írójaként osztja meg olvasóival párkeresési nehézségeit, próbálkozásait. Egy nap a főnöke azzal a javaslattal áll elő, hogy utazzon el a Megváltás nevű ír szigetre és a 30.születésnapján, szimbolikus tettként házasodjon össze önmagával. A lány nem túl lelkesen, de elindul erre a furcsa kalandra, ám a sziget egyetlen kiadó szálláshelyéhez, a Vidra-lakhoz, érvén kellemetlen meglepetésben lesz része. Kiderül ugyanis, hogy a Vidra-lakot véletlenül nem csak neki, hanem egy Mack nevű amerikainak is kiadták. Mivel vihar közeleg, tulajdonképpen nem lehet elhagyni a szigetet, így Cleo és Mack kénytelenek együtt lakni. Míg Cleo keresi önmagát és készül a születésnapjára, Mack próbálja feldolgozni házasságának zátonyra futását és kitalálni hogy legyen teljesen jelen fiai életében.
A cselekmény előrehaladtával nem csak annak lehetünk tanúi, ahogy egy különleges kapcsolat alakul ki kettejük között, hanem ahogy változtatnak életükön, szembenézve problémáikkal.

A sziget különleges atmoszférája és a helyiek vendégszeretete szinte bekúszik a bőrünk alá, és elsőre bármilyen barátságtalannak tűnik is a Megváltás, mi is szeretnénk kilépni az életünkből és egy rövid időt eltölteni ezen a helyen. Kicsit lelassulni és elgondolkodni az életünkön.

Az Egy éj a szigetenben megtaláltam a romantikus történetet, amit kerestem, de ezen felül rengeteget tanított az elengedésről, önmegvalósításról, magáról az életről.

„Ahogy ott ülünk, hagyom, hogy a múlt minden gondolata visszahulljon oda, ahová való, és az itt és mostra koncentrálok.”


Kiadó: XXI. Század
Kiadás éve: 2022
Oldalak száma: 368 oldal
Fordította: Ács Eleonóra

Egy házikó. Két idegen.
Minden nagy szerelemnek kezdődnie kell valahol.

Cleo minden nap szerelmekről ír a randirovatba, de az életéből hiányzik a szerelem.
A randirovat szerkesztője felveti, tartson egy esküvőt, amin elveszi önmagát, és helyszínnek egy távoli ír szigetet javasol. Cleo igent mond – ez valóban szenzációs ötlet, amellyel emlékezetessé teheti a harmincadik születésnapját. Ugyan egyedülálló, de magányosnak cseppet sem magányos, igaz? Jót fog tenni neki az egyszemélyes kaland.
Megérkezik a luxusházikóhoz, ahol már ott van egy magas, sötét hajú, csökönyös amerikai, név szerint Mack, aki azt állítja, ezt a szállást ő vette ki. Se Mack nem hajlandó máshova menni, se Cleo. Sebesen közeleg a vihar, muszáj osztozniuk a házikón. Elvégre csak egy éjszakáról van szó.
De mi van, ha a szigeten töltött éj csak a kezdet?

Tags: 2022, 21.század kiadó, 5 csillag, egy éj a szigeten, josie silver, romantikus regény

Kapcsolódó bejegyzések

előző bejegyzés következő bejegyzés

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

17 + kettő =

0 shares

Archívum

Címkék