„Tisztelt Olvasó! A Ne higgy a szemének! a szerelem sötét oldaláról szól. Arról, hogy megpróbálunk rájönni: ki lehet a másik ember, a szenvedély, a szépség, a szavak mögött. Mert vajon melyikünk őszinte mindenben és mindig, mindenkihez? Főleg ahhoz, akit a legjobban szeret? – Sarah Pinborough
Ebben a könyvben semmi sem az, aminek látszik.
Louise, a fiatal titkárnő talán élete férfijával találkozik egy bárban, de a csók korainak bizonyul, különösen, miután hétfőn a munkahelyén megpillantja új főnökét, Davidet – aki persze nem más, mint a férfi a bárból. És naná, hogy felesége van.
Ami ezután történik, az minden, csak nem megjósolható. Hiába kombinál az olvasó, előbb-utóbb leesik neki, hogy ebben a szokványosnak látszó szerelmi háromszögben igazából semmi sem szokványos. És felesleges lenne arra intenünk, hogy inkább ne kedveljen meg egyetlen szereplőt sem – úgyis képtelen lesz ellenállni. Mígnem egy ponton, amikor a legjobban aggódik majd az illető sorsa miatt, ráébred: nem is őt kellett volna féltenie!
Sarah Pinborough regénye nem egy szerelmes történet, egy krimi és egy thriller szimpla keveréke.
Sokkal félelmetesebb annál. Mert Pinborough regénye elkísér. És nem hagy nyugodni.
Ne higgy ennek a könyvnek!
Ne higgy a szereplőknek!
Ne higgy saját magadnak se!
És történjen bármi, senkinek se áruld el a végét!
Sarah Pinborough az Egyesült Királyság egyik méltán népszerű, sokszoros díjnyertes romantikustörténet- és krimiírója, akinek neve az egész világon ismert. Ne higgy a szemének! című regényét 19 nyelvre fordítják le, s a magyar kiadást már hetekkel az angliai bemutató után kezükbe vehetik az olvasók.”
A mű egyik főszereplője, Louise találkozik egy bárban élete férfijával. Szerencsére csak egy csók csattan el közöttük, ugyanis a lány másnap kénytelen szembesülni vele, hogy a nagy Ő, David, az új főnöke és ráadásul házasember.
Egyszóval az elbeszélés szinte egyből titkokkal és fordulatokkal indít.
Közös megállapodással semmisnek tekintik az előző éjszakát és egy “normális” főnök-beosztott viszonyra törekednek. Ez egy darabig működik is, ám a rossz házasság és a kémia megteszi hatását és egy este David, Louise ajtaján kopogtat.
Hogy tovább bonyolítsa a szerző a cselekményt, ezzel az eseménnyel csaknem egy időben, teljesen “véletlenül” a feleség, Adele, és Louise találkoznak. Adele csodálatos személyisége lehengerli Lou-t és elkezdenek barátkozni.
Így veszi kezdetét a főszereplők rejtélyes, fordulatokkal teli háromszögének története.
Az elején én mindhármukkal szimpatizáltam, kedvesnek tartottam őket, megértő voltam a megcsalással kapcsolatban is. Persze nem értettem miért nem hagyja el David a feleségét, de nem is gondolkoztam sokáig rajta. Figyeltem a sztori alakulását, mert ez egy olyan mű, ahol nem lehet lemaradni egyetlen mondatról sem. Hamar kiderült számomra, hogy minden szó komoly jelentőséggel fog bírni a későbbiekben.
Amellett az írónő egy olyan csavart tett bele a regény szerkezeti felépítésébe, miszerint egyrészt Louisa és Adele szemszögéből látjuk felváltva az eseményeket, másrészt ugrálunk is az időben és így ismerjük meg Adele múltját.
Nem egyszerű kibogozni a történet szálait és rájönni, ki, mit és miért csinál. Kiváltképp, mert a karakterek briliánsan ki vannak dolgozva, aki egyik pillanatban még jót cselekedett, a másik pillanatban biztos, hogy kiderül róla valami negatívum. Tovább bonyolítja a történetet, hogy rengeteg fura dolog történik Adele körül, és a házasságuk David-el sem szokványos.
Louisa, ahogy mi olvasók sem tudjuk már eldönteni, hogy mi ez az egész. Minek vagy kinek higgyünk: a kimondott szavaknak, történeteknek, vagy a szemünknek. Egyáltalán David-nek vagy Adele-nak. Ez a bizonytalanság vesz körül minket egészen az utolsó pár oldalig.
Amikor már kezdtem rájönni a befejezésre, csak annyit tudtam hajtogatni folyamatosan: Neee, ezt nem hiszem el…és nevettem a végkimenetel abszurditásán.
Összefoglalván: nekem nagyon tetszett a mű. Jól megcsavarta az írónő a történetet, titokzatossá, érdekessé tette, egy percig sem hagyta, hogy elkalandozzon a figyelmem. Tudom, hogy lesznek olvasók, akik furának tartják majd a regény végét, de kérem őket, vonatkoztassanak el a realitásoktól, hiszen ez “csak” egy könyv.
„Ó, istenem, ó, istenem, ó, istenem. Mit művelek én? Lehet, hogy Sophie-nak igaza van. Talán ki kellene szállnom. (…) David el tudná érni, hogy őrültnek tűnjek dr. Skykes szemében. Mindenkiében. Örökre elbaltázódna az esély, hogy valahol is alkalmazzanak. Valószínűleg börtönbe kerülnék. Én tehetek az egészről. A kiváncsiságom tehet róla. Ha nem lettem volna kíváncsi Adele-ra, találhattam volna kifogást, és nem mentem volna kávézni azon a reggelen.”
